Itt a blogon már többször kiemelt szerepet kaptak közlekedésbiztonság témájú társadalmi célú reklámok. Ennek a bejegyzésnek most az adott aktualitást, hogy a magyar rendőrség megbízásából videóklipet forgattak több magyar könnyűzenei sztár közreműködésével, hogy visszaszorítsák a diszkóbalesetek számát.
Így tehát egyértelmű, hogy a "Tiszta fejjel" elnevezésű kampánnyal a fiatalokat próbálják meg elérni. Ezért is eshetett a választás olyan énekesekre, akik manapság a fiatalok körében menőbbnek számítanak, név szerint Lolára, Tóth Gabira, Völgyesi Gabira (Unique), Márkra, Puskás Petire, Molnár Tamásra (Anti Fitness Club) és Gáspár Lacira.
Az ötlet alapvetően nem lenne rossz, a sztárok a fiatalak körében gyakran töltik be az opinion leader (közvéleményt formáló személy) szerepét. Azonban eféle társadalmi célú hirdetés esetében lehet, hogy a "jó, öreg" sokkolás hatásosabbnak bizonyulna. Mindenesetre jó látni, hogy végre idehaza is egyre több ötletet visznek bele a közlekedésbiztonsági reklámokba.
A tegnapi förtelem után íme egy jobban sikerült reklám (már ha marketinges szemmel nézzük).
A Sears sokkal ügyesebben csinálta meg a tanévkezdés előtti kampányát, mellyel tiniknek szánt ruhákat kívántak promotálni. Alapvetően figyelembe vették a célpiacot, és a kommunikációt annak megfelelően alakították ki. A fiatalok (főleg a lányok) különösen fogékonyak a divatra, pláne ha egy tinibálványon látják a trendi rucikat...a Sears-nek Vanessa Hudgens-re esett a választása. Ha valakinek (hozzám hasonlóan) nem lenne ismerős a hölgy neve, ő a tizenéves lányok körében rendkívül népszerű, High School Musical című filmek egyik sztárja.
A cég Vanessával tervezte az egész kampányát, mely több rövid tv-spotból áll, illetve ehhez készült az alábbi vírusmarketing videó is, mely voltaképp egy videóklip Hudgens kisasszony főszereplésével, teljesen a célcsoport igényeire szabva. A "Don't just go back. Arrive!" kampányhoz egy weblapot is kreáltak a leleményes szakemberek, ahol Vanessáról, és további sztárokról (pl. LL Cool J rapperről) nézhetünk meg videókat. Az oldal tökéletes illeszkedik a reklámhoz, és magához a célpiac-választáshoz.
Íme a videóklipbe "rejtett" reklám, utána pedig egy videó a forgatásról...
Manapság az élsport legalább annyira szól a doppingról, mint magáról a sportról. Egyrészt széleskörben elterjedt az elképzelés, hogy a profi sportolók egytől-egyik doppingolnak (többek közt elhíresült az egykori mexikói doppingügynökkel nemrég készült interjú, ahol szintén erről volt szó), másrészt a WADA-val az élen folyamatosan megy a harc a dopping ellen, legtöbbször kisebb, mint nagyobb sikerrel.
Tény, hogy komoly szerepet játszik a dopping a mai sportban, és sorban derül ki egykori hatalmasságokról (pl.: Michael Johnson, Marion Jones, Ian Thorpe) hogy az eredményeiket doppinggal szerezték.
Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága úgy döntött, hogy legújabb doppingellenes kampányukban megbélyegzi őket, méghozzá nem is akárhogy, egy hatágú, csillagszerű jellel. Ugyan ez a jel sem színben, sem formában nem hasonlít a náci Németország által a zsidókon használt "bélyegre", mégis azt juttathatja az ember eszébe.
A kampányhoz készült TV spot egész jól sikerült, hangulatos, és végig fenntartja az érdeklődést, hogy miről is szól a reklám, ami ugyebár csak a szpot zárásakor derül ki.
További érdekességek a kampány hivatalos oldalán.
Egy reklám a olimpiai részvételért való harcról, mely végül feleslegesnek bizonyul, mivel egy teli bankkártyával bárhova eljuthatunk és kellő mennyiségű pénzért bármit megkaphatunk.
Tehát még tanulsággal is szolgál a reklám, illetve celeb is van benne. Nem is akárki, hanem Kína egyik legjobb "export-celebje": Jackie Chan
A sportolók a mi hőseink. Csodáljuk őket, mert olyan dolgokra képesek, amikre mi "egyszerű halandók" nem. Olyan eredményeket érnek el, amiket mi felfogni alig bírunk, nemhogy túlszárnyalni. Szurkolunk értük, belehajszoljuk őket a győzelembe, és ezáltal az ő sikerüket magunkénak érezzük.
Erre épít az olimpia egyik hivatalos reklámja is, mely több neves sportolót szuperhősként mutat be. Többek közt a pekingi olimpia egyik legnagyobb sztárját, a hazai színekben kosárlabdázó Yao Minget; a szintén kínai, olimpiai bajnok akadályfutót, Liu Xiangot; a svájci teniszcsillagot, Roger Federert; a francia olimpia bajnok úszúnőt, Laure Manaudout; az orosz olimpiai bajnok rúdugrót, Yelena Isinbayevat; a két etióp olimpiai bajnok hosszútávfutót, Kenenisa Bekelet és Haile Gebrselassiet, az olasz tornászlányt, Vanessa Ferrarit; valamint Carolina Kluftot, az olimpiai bajnok svéd atlétát is láthatjuk a reklámban.
A McDonald's-hoz hasonlóan a Coca-Cola is előszeretettel szponzorál sporteseményeket, és ezalól természetesen az olimpia sem kivétel.
Az új, olimpia reklámban a kosárlabdára helyeződik a hangsúly, ahol is a kínai Jao Ming és az amerikai Lebron James animált formában készül a nagy pekingi csatára. A két nemzeti hős felvonultatja országának mindenféle nevezetességét a győzelemhez, de végül az olimpia szellemében, a Coca-Cola egységbe (melyre a reklám címe - Unity - is utal) hozza őket.
Kis adalék a reklámhoz, hogy tegnap lejátszódott a valóságban is kettejük (illetve a két nemzet kosárcsapatainak) meccse, ahol Lebron-ék könnyedén nőttek a kínai csapat fölé, és győztek 101-70-re.
Maradjunk még egy picit Jordannél, mivel van egy reklám ami mindenképp kötelező az Air Jordan-es Nike reklámok közül. Ez pedig nem más, mint a Jordan XXI cipőt népszerűsítő, "Let your game speak" (vagyis "Hagyd, hogy a játékod beszéljen") névre hallgató szpot, ahol Jordan leghíresebb mozdulatait utánozzák le, javarészt gyerekek.
A tegnapi Tiger Woods-os mozdulatsor után egy újabb zseniális megoldás, ami hihetetlen profizmusról tesz tanubizonyságot. A sportág és a főszereplő is más, egész pontosan a kosárlabdáról, és annak egyik legnagyobb alakjáról, akinek a neve összefort mind az NBA-vel, mind a Nike-val, vagyis Michael Jordanről van szó.
A mozdulat, ha minden igaz egy rendes Red Bulls-Lakers meccsen történt, tehát nem csak a felvétel kedvéért, hanem élesben művelte ezt Jordan. Nem hiába tartják a történelem egyik (ha nem A) legjobb kosárlabdázójának.
Fura története van ennek az egyszerű kis reklámnak. Ha minden igaz egy új golfozós reklámot akartak forgatni 99-ben, Tiger Woods főszereplésével, és a forgatás szünetében a golfzseni bemutatót tartott az operatőrnek "freestyle golf" képességéből. Nem meglepő, hogy ez a felvétel megtetszett a Nike-s embereknek, és nyílvánosságra hozták, mint "Nike Golf" reklámot.
Egy olyan Nike reklámkampány következik, amelyet a személyes kedvenceim között tartok számon.
A Nike Air Max 360 cipők 2006-os kampánya két kiváló reklámfilmből áll, melyeket világszerte sugároztak (ha jól emlékszem hazánkban is).
Ezek közül az első rendhagyónak tekinthető, mivel a szokásokkal ellentétben a sztársportolókat nem győzelmi mámor közben mutatják, hanem épp ellenkezőleg: vereség, fájdalom, sérülés...vagyis szenvedés közben. Különböző sporteseményekből már megszokhattunk ilyen képeket, egy reklámban mégis furának tűnik, és szinte beleégnek az emlékezetünkbe az egyes képkockák. A szomorú hangulatot csak tovább erősíti Johnny Cash "Hurt" című dala, melyet a Nine Inch Nail-től "kölcsönzött" Cash...és mely végül sajnos élete utolsó dalának (és klipjének) bizonyult.
Persze a reklám legvégére nem marad meg a lehangoltság, az új sportcipő a gyógyír a szenvedésre, aki ilyet használ, kevesebb fájdalommal kell megbirkóznia (ahogy a reklám üzenete is mondja: "A little less hurt").
A szpot természetesen a szakemberek figyelmét sem kerülte el, győztes lett a 2006-os Epicán, és bronz szobrot hozott el a 2007-es Cannes Lions-ről.
Mára egy klasszikus Nike reklám jutott, még a "Just do it" előtti időkből (ezután volt a szlogen első éles bevetése egy reklámkampányban). A reklám 87-ben jelent meg, és igencsak nagy botrányt kavart. A felzúdulást a reklám alatt hallható zene okozta. Nem arra kell gondolni, hogy az embereknek ne tetszett volna a Beatles "Revolution" (Forradalom) című dala, hanem épp az nem tetszett a rajongóknak, hogy szeretett együttesük muzsikája reklámcélokat szolgál. Ez volt egyébként az első (és sokáig egyetlen) Beatles nóta, mely reklámzeneként szolgált.
Tehát felzúdult a közönség, ami ugyan a Nike-ot nem különösebben zavarta volna (ahogy szokták mondani a negatív reklám is reklám, sőt olykor még hatásosabb is), de minden bizonnyal ez spanolta fel a Beatles tagjait is, hogy jogi útra tereljék az ügyet. Tehették ezt, mivel az ő saját cégüktől (az Apple Records-tól) nem kért engedélyt a Nike (és persze nem is fizetett az Apple-nek), persze azért nem, mert a Beatles dalok, lemezek terjesztési joga a Capitol-E.M.I. Records-é volt, akiktől a zenét megvette a Nike, egész pontosan 250 ezer dollárért.
Így jogi ügy lett a dologból, ahol mind a Nike-t, mind a Capitol-E.M.I.-t elmarasztalták, és kártérítés fizetését követelték tőlük. Illetve határozat született, hogy Beatles dal nem használható üzleti célokra (azóta persze ez változott).Érdekes, hogy amíg ment a tárgyalássorozat, a Nike nem állította le a 7 millió dolláros reklámkampányát, amit egészen 1988 végéig adtak a TV adók.
Bizony, a Nike világhírű szlogenje betöltötte a második X-et. Valljuk be, ez a mai, reklámorientált piacgazdaság irányította világban nem kis teljesítmény. Mostanság, amikor cégek évente váltanak szlogent, logót, arculatot, nem kevés márka mondhatja el magáról, hogy ennyi évet megélt komoly változtatás nélkül.
Viszont ez a Nike-nak sikerült. A céget ugyanis 1972-ben alapították (a "pipa" logó, eredeti nevén "Swoosh" már egy évvel korábbra, 1971-re datálható), bár hivatalosan Nike Inc.-ként csak 1978-ban jegyezték be. Szintén ebben az évben jöttek ki a "Just do it" szlogennel, ami mindmáig (a logóval) együtt fennmaradt. És nemhogy veszített volna a márka (vagy az egyes arculati elemek) a népszerűségből, hanem egyre csak nőtt, és mára a világ vezető sportcipő- és sportszergyártójaként tartjuk számon a görög mitológia győzelem istennőjének nevéről, vagyis Nikéről elkeresztelt márkát.
A cég a reklámozásban is élen jár (rendre kiváló reklámkampányokkal hirdetnek), így nem csoda, hogy ennek a 20 éves évfordulónak is szenteltek egy cseppnyit időt, energiát (és persze pénzt). Alant látható az említett reklám, mely hangulatos, pörgős és nem fukarkodik nagy sztárokban sem (bár némi kivetnivalót találhatunk benne, amennyiben ismerjük a cég korábbi reklámjait, mivel egy-két jelenetet, képkockát már felhasználtak ezelőtt is).
És hogy én is hozzájáruljak a neves szlogen évfordulójának megünnepléséhez, a héten korábbi kiváló Nike reklámokból szemezgetek...persze a teljesség igénye nélkül.
Nike - "Courage" (bátorság):
Annak ellenére, hogy igencsak problémás a helyzet mostanság az Olimpia körül, és több ország is ilyen-olyan bojkottal fenyegetőzik a kínai kormány "cenzúravágya", illetve a Tibettel való szembenállása miatt, a kínaiak mégis inkább csak az esemény tökéletes, és (mivel kínai, így) monumentális megrendezésével foglalkoznak.
Propagálják is rendesen a pekingi játékokat, természetesen az Adidas-szal karöltve. Készítettek is már közösen néhány hirdetést (plakátokat és reklámfilmeket is), ezek közül pedig a legújabb a Hu Jia kínai műugrót bemutató, "Impossible is Nothing" reklám. Szerintem elképesztően eltalálták a szpottot, sokkal hangulatosabb, mint a "Lehetetlen nem létezik" kampány legtöbb filmje (pl. a Beckham-es, vagy épp a Messi-s).
Szöveg:
Hu Jia vagyok. Az első Olimpiámon ezüstérmes lettem. A következő 3-4 évben állandóan csak ezüstöket nyertem. Néhányan azt gondolták, hogy sosem leszek képes aranyat nyerni, és ez nagyon bosszantó volt. Nem gondoltam, hogy az első hely elérhetetlen lenne. Mindent beleadtam és rendkívül keményen edzettem, ez pedig meghozta nekem a győzelmet. 2008-ban, a szülővárosomban újra próbára akarom tenni magam.
A lehetetlen nem létezik.
Ha valaki a bejegyzés címe alapján pikáns képekre, videókra számított Schumacherről, minden bizonnyal csalódni fog, mert csak a vezetési tudását fitogtatja a német legenda, finn utódjának. És mindezt egy Fiat Bravoban.
Jópofa a szpot, és igazán jó ötlet volt megnyerni az egykori, valamint a jelenlegi Ferrari pilótát. Gondolom néhány eurocentjébe bele is került a Fiat cégnek.
A reklám magyar nyelvű változata:
A tovább mögött egy videó a reklám forgatásáról...
Ha már volt reklámfilm Alonsoval és Hamiltonnal külön-külön, akkor itt az idő, hogy együtt is bemutassuk őket, ezúttal a Mercedes jóvoltából.
Külön pikantériája a reklámnak, hogy a két versenyző a pályán is mindent megtett a másik legyőzése érdekében. Viszont akkor nem voltak ilyen jó hangulatban.
A szpot amúgy jópofa, a végén pedig a csattanó is egész vicces.
A Vodafone természetesen készített Fernando Alonsoval is reklámot, természetesen tavaly, amikor még a McLarenhez tartozott a spanyol.
A reklám a gyerekkori álmokról szól, amikor még mindannyian úgy hittük, hogy bármi lehet belőlünk. Közben lassan felnövünk/felnőttünk, és rá kell jönnünk, hogy örülünk, ha a TV-ben láthatunk űrhajókat vagy versenyautókat, nemhogy mi vezessük őket. Sok kiskölyök közül csak néhányan válnak olyan szerencséssé, hogy az legyen belőlük, amire már kiskorukban vágytak.
Gondolom a reklámmal azt akarja kifejezni a Vodafone, hogy ők majd segítenek, hogy az legyen belőlünk, amit már réges-rég megálmodtunk... Na ja!
A reklám magyar nyelvű változata:
A tovább mögött a reklám hosszabb (1 perces), angol nyelvű változata.
2007 januárjában érdekes dolog történt a Forma 1-ben. A Vodafone, mely előtte évekig a Ferrari csapat egyik fő szponzora volt, a szerződésük lejártával a Ferrari tán legnagyobb riválisának, a McLaren csapatnak lett a partnere. Minden bizonnyal nem tette volna ezt a Vodafone, ha Michael Schumacher nem fejezi be pályafutását. Mivel a pilóta mégis így döntött, a Vodafone nyilván nagyobb lehetőséget látott a McLarenben, és Fernando Alonsoban, akit a brit istállónak sikerült megnyernie magának. A folytatást gondolom sokan ismerik: a Ferrari 2 évnyi vergődés után, Räikkönennel a nyeregben világbajnok lett, a McLaren pedig hatalmas vesztes, mivel szinte végig 2 pilótájuk (Alonso és Hamilton) vezetett a pontversenyben, az utolsó futam után, nevető harmadikként mégis az előbb említett finn örülhetett a világbajnoki címnek.
Szóval a Vodafone csapatot váltott, és ez bizony megérződik a reklámjain is. Nem, nem lettek rosszabbak ezek a hirdetések, csaupán egész más hangulatúak. Míg a korábbi Ferraris szpotok bohókásak, vidámak, olykor viccesek voltak. A mostaniak sokkal komolyabbak.
A legújabb reklámban, mely most márciusban jött ki, a tavalyi nagy felfedezett, VB ezüstérmes Lewis Hamilton a főszereplő. A film rendkívül hangulatos, érdemes megnézni...még azoknak is, akik nem szimpatizálnak Hamiltonnal.