2009. máj. 19. 10:10 - írta ReklámFüggő
Címkék: nonprofit, plakát

Kábé ezzel a fenti sorral lehetne legjobban jellemezni a szépségkirálynők legnagyobb álmáért, vágyáért, vagyis a világbékéért "küzdő" Global Coalition for Peace legújabb szabadtéri kampányát.

Az ötlet és a megvalósítás is végtelenül egyszerű, mindössze a teret kell "elgörbíteni" hozzá. Ehhez viszont adottak a városi lámpa- és villanyoszlopok, ezekre rátéve a mesterlövész képét nem kapunk mást, mint egy saját magát tarkón lövő katonát.

Egyszerűségével együtt mégis látványos a kampány, és az üzenet tulajdonképp nem is áll messze a valóságtól. Az erőszak, agresszió szinte mindig visszaüt, katonák halnak meg a "nemes cél" érdekében, ezáltal csonka családok keletkeznek, ráadásul az államnak hatalmas költségekkel is számolni kell, a háború hozama meg sokszor közel sem annyi, mint a kiadás.

Tehát, ha lehet, éljünk békességben egymás mellett. Peace!

 

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. ápr. 25. 14:50 - írta ReklámFüggő
Címkék: bűncselekmény, emberi jogok, eurorscg, nonprofit, tv reklám

Legalábbis erre próbál rávilágítani az ECPAT nevű gyerekprostítúció illetve -pornográfia ellen küzdő nonprofit szervezet legújabb kampányfilmjében.

Ugyanis a reklámszpot angol szövege magyarul: "Gyerek pornográfia. Ha nincs kereslet, nincs kínálat". (A beillesztett videó francia szövege talán eltér ettől, ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom). És valószínűleg ebben van igazság, viszont sajnos olyan világban élünk, ahol az aberáltságnak mindig is lesz keletje. Így pedig az ECPAT tevékenységének célja, hogy megszüntesse ezen bűncselekményeket bár üdvözülendő, de igencsak lehetetlen küldetésnek tűnik.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. ápr. 3. 18:10 - írta ReklámFüggő
Címkék: emberi jogok, grey, nonprofit, sztárok, tv reklám

A fiatal színésznő egyelőre csak a Woman's Aid reklámjában lett sorstársa néhány más celebnőnek (pl. a mostanság e témában gyakran emlegetett Rihannának), illetve rengeteg világhírrel nem rendelkező nőnek, akiket otthon ver az uruk. Ennek ellenére a csinos Keira csatlakozott a promócióhoz és arcát adta a nemes cél érdekében.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 30. 13:20 - írta ReklámFüggő
Címkék: 141 sercon, ambient reklám, emberi jogok, gerillamarketing, nonprofit

Ahogy a Gettómilliomos című filmben is láthattuk az indiai Mumbaiban nagyon sok az utcagyerek, akiknek mivel nincs sok lehetőségük, iskolázatlanul nőnek fel. Persze ez az utca a bűnözés melegágya, így nem csak a gyerek nézőpontjából érdemes ezen változtatni.

Az Aseema nevű egyesület viszont a gyerek miatti aggodalom miatt indított egy kampányt a város gazdagabb negyedében. Jól felhívja a tehetősebbek figyelmét is a gyerekek tanítattásának fontosságára. Így az utcai esővíz elvezető csatornák rácsaira színes golyókat helyeztek el, mintha azok egyszerű abakuszok lennének.

Rendkívül látványos és egyszerű megoldás, amit ráadásul megfejeltek egy hangzatos, kétértelmű szlogennel is: "Make every child count" (kb. úgy lehetne lefordítani "hogy, minden gyerek számítson/számoljon").

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 29. 15:30 - írta ReklámFüggő
Címkék: draft fcb, környezetvédelem, nonprofit, tv reklám, wwf

Remélem sokan engedtetek a WWF kérésének, és tegnap este egy kicsit lekapcsoltátok a lámpákat. Én a magam részéről nem voltam otthon, így amit tudtam megtettem...a szórakozóhelyek áramellátásáról viszont sajnos nem dönthettem.

A hétvége sok történése után (a Föld Órája mellett óraátállítás, foci VB selejtező magyar győzelemmel, és meglepetésekkel teli Forma 1-es idényrajt is volt) egy újabb környezetvédelmi reklámmal zárom a hetet. Egy 2006-os kanadai WWF reklámról van szó, mely (a jegesmedvés szpot után) ismét a globális felmelegedés, klímaváltozás témáját járja körül. Némi abszurd humort sikerült belecsempészniük a reklámfilmbe, ugyanis eléggé elborult dolog a különböző természeti katasztrófák közepette a mindennapjaikat élő embereket látni, mindezt tingli-tangli dallammal kísérve.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 28. 12:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, gerillamarketing, környezetvédelem, nonprofit, publicis, wwf

Ha már Föld Órája, nézzük meg, hogy hirdették tavaly a megmozdulást.

Zürichben nagyon ötletes módon: a városban mindenfelé villanykapcsolót ábrázoló matricákat ragasztottak a kültéri lámpákra, rajta az üzenettel, hogy "villanyokat lekapcsolni".

 

Elolvasom »


 
 
3 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 28. 10:50 - írta ReklámFüggő
Címkék: környezetvédelem, leo burnett, nonprofit, tv reklám, wwf

Visszatérve a hét kiindulópontjára: ma este lesz a Föld Órája, és hogy további biztassak mindenki, hogy próbálja meg betartani az egy órányi fénytelenséget, íme egy nagyon hangulatos kis tévéreklám, mely megmutatja, hogy nem kell áramot használnunk a világításhoz, hanem van ennek más módja is...

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 27. 12:10 - írta ReklámFüggő
Címkék: környezetvédelem, nonprofit, sajtóhirdetés, sudler hennessey

A vadvilág fennmaradásért küzdő Wildlife S.O.S. alapítvány, a tegnapihoz hasonló céllal és üzenettel készíttetett nemrég sajtóhirdetést. Persze a kukába kidobott papírállatok képe kevésbé látványos mint a WC-s farönk, viszont kellően egyértelmű ahhoz, hogy sikeres lehessen.

 

 

A reklám szövege:

 

Takarékoskodj a papírral. Mentsd meg a vadvilágot.

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 25. 15:30 - írta ReklámFüggő
Címkék: draft fcb, környezetvédelem, nonprofit, tv reklám, wwf

A szombati Föld Órája kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy az év maradék 8759 órájában spórolunk -e az árammal, illetve, hogyan is kéne ezt megtenni. Az utóbbi időben igencsak elterjedtek az energiatakarékos izzók, és az Európai Bizottság múlt heti döntése értelmében az elkövetkezendő években teljesen átvehetik a hatalmat a világítótestek piacán. Ugyanis a Bizottság megszavazta azt az indítványt, hogy 2012-re vonják ki a forgalomból a hagyományos izzókat. Ezeknél ugyanis az energiatakarékos változatok 70-80%-kal hatékonyabban állítják elő a fényt, ami azért szignifikáns különbség. Valószínűleg így ezek az energiatakarékos izzók állami támogatást is kaphatnak majd, ami szerencsére kissé lejjebb viheti az árukat.

Szóval úgy néz ki, hogy mi egyre többet teszünk a bolygóért azzal, hogy energiatakarékos izzókat használunk, de vajon a gyárak, akik ezeket előállítják óvják a környezetet, vagy az izzók energiatakarékos mivoltja a másik oldalról környezetszennyezéssel párosul? A válasz (mint ahogy az alábbi reklámból is jól látszik) valószínűleg igen, és ez ellen (is) próbál küzdeni a WWF.

Sajnos ez a harc közel sem tűnik egyszerűnek, viszont jó hallani mostanában azokat a híreket, hogy egyre több város, ország szeretne átállni megújuló energiára, valamint széndioxid és egyéb káros anyagok tekintetében emissziómentessé válni.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 25. 12:05 - írta ReklámFüggő
Címkék: greenpeace, környezetvédelem, nonprofit, sajtóhirdetés, scala jwt

A Greenpeace is időről-időre kampányol a különböző környezetszennyező tevékenységek ellen, így nem lehet kivétel ez alól az atomenergia sem. Ennek veszélyeire összpontosítottak legutóbbi sajtóhirdetés kampányukban, melyet a bukaresti Scala JWT reklámügynökséggel koprodukcióban alkottak.

A reklám nagyon ötletes, némi morbid humorral, mely voltaképp igen súlyos üzenetet hordoz. Mert rendkívül sötét jövőkép az, amikor a játékbabákat mutáns állatokról mintázzák, mivel azok a már elfogadott, megszokott élőlények a Földön. Persze igencsak túlzó, utópisztikus kép ez, és még belegondolni is rossz, hogy mi lenne, ha megvalósulhatna. És emiatt igencsak elgondolkodtató a kampány.

 

 

A reklám szövege:

 

Ön és a gyermeke hozzá tud szokni ehhez, de nem muszáj.
Mondjon nemet az atomenergiára!

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 24. 13:10 - írta ReklámFüggő
Címkék: környezetvédelem, nonprofit, ponto de criacao, tv reklám

Már régóta kardinális probléma a globális felmelegedés, de egyre komolyabbá válik, különösen a sarkkörökön, ahol az állatok élettere egyre inkább beszűkül az éghaljatváltozás miatt.
Erre a tényre próbálja felhívni a figyelmet a sao pauloi Ponto de Criacao reklámügynökség filmje, méghozzá úgy, hogy rajtunk, embereken példálóznak.

A reklámban felállított párhuzam kellően látványos és elgondolkodtató. Persze csupán rájönni a globális felmelegedés veszélyeire édes kevés, lassan tennünk is kéne ellene.

 

 

 

A reklám szövege:

 

Ha már érzed, akkor túl késő.

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 23. 13:10 - írta ReklámFüggő
Címkék: föld órája, gerillamarketing, környezetvédelem, nonprofit, tv reklám, vírusmarketing, wwf

Mint már a tegnap délutáni bejegyzésben is megemlítettem, a heti téma a környezetvédelem, környezettudatosság lesz. Ennek indoka a hét végi Föld Órája megmozdulás, ezt próbálom a héten meglovagolni.

Az elmúlt egy-két héten már több magyar hírportál is lehozta a közleményt, hogy idén sem marad el a WWF szervezet egyik nagy világkampánya, a Föld Órája, mely március 28-án, szombat este fél 9 és fél 10 közt kerül megrendezésre. A megmozdulás lényege, hogy ebben az egy órában a lehető legtöbben kapcsolják le a világítást (és egyéb elektromos berendezéseket), hogy ezzel is óvjuk bolygónkat (és spóroljunk egy kis energiát). Számos világváros csatlakozott már az eseményhez, többek közt Sydney (mint az egész akció kiindulópontja), Párizs, London, Róma, Moszkva, Los Angeles, Las Vegas, Rio de Janeiro, Buenos Aires, Mexikóváros, Dubai, Peking, Hong Kong, Szingapúr, hogy ebben az órában a közvilágítások lekapcsolásával adózzanak ők is a nemes cél érdekében. (Sőt, a tavalyi évhez hasonlóan magyar városok is csatlakoztak)

Persze egy ilyen nagy eseményre globális hirdetési kampány próbálja felhívni az emberek figyelmét is. Egyrészt az internetező fiatalok eléréséhez képeslap kampányt indítottak a WWF-esek, melyhez megalkották Darth Fladder figuráját (akinek még egy Facebook profilt is létrehoztak). Ő persze egy Darth Vader paródia, aki a Föld érdekében cselekszik, és vezérletével, ha csak egy órára is, de az egész bolygó felett a Sötét Oldal veszi át a hatalmat.

Ezen kívül a Föld Órájának idei nagy szlogenje a "Szavazz a Földre" (Vote Earth), mely egy globális választás, melyen ezúttal nem egy kormány- vagy államfőről kell dönteni, hanem a bolygónk jövőjéről, és ezért meg kell hozni azt a fontos döntést, hogy lekapcsoljuk a villanyt. (Ehhez kapcsolódó reklámfilm a kép alatt.)

Persze ennél sokkal többet kellene tennünk a Föld és saját jövőnk érdekében, és nyílván fontosabb gondok is vannak a bolygó "gondozásával" kapcsolatban, de én azt mondom, hogy szombaton kapcsoljuk le egy órára a fényeket, vegyünk elő néhány gyertyát, gyújtsuk meg őket, és a kellemes, meleg fényükben gondolkozzunk el arról, hogy mi kis porszemek, mit tehetünk a Föld nevű bolygóért.

 

 

A reklám szövege:

 

Most az egyszer a Sötét Oldal menti meg a bolygót.

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 22. 14:10 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, bbdo, gerillamarketing, környezetvédelem, nonprofit

A hét zárásaként, és egyben a jövő heti téma előfutáraként egy kis környezettudatosság a buszmegállók környékéről. Új-Zélandon, hogy felhívják a figyelmet az utcai szemetelésre, egy hetet és néhány citylight hirdetés helyét arra használták fel, hogy a buszmegálló környékén összegyúlt szemetet minden nap beleszórták a reklámfelület helyére. Így szépen látszott, hogy nap mint nap, mennyi szemetet szórnak el az emberek a járdán, és néhány nap alatt meg is telt az üvegkalitka.

Sajnos ez egy nálunk is létező probléma, viszont egy ehhez hasonló kampány nem biztos, hogy hatásos lenne. Ahol sokszor a kukákat is felborítják, nem valószínű, hogy egy eféle szemetes sokáig bírná. Pedig, de szép is lenne, ha nem lenne tele minden járda és utca szeméttel. Szép álom...

 

 

A reklám szövege:

 

Ez a hétfő óta a buszmegállóban eldobált szemét.

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 22. 10:20 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, amnesty international, ddb, emberi jogok, gerillamarketing, nonprofit

Németországban úgy tűnik nagyon szeretik a buszos reklámkampányokat, mivel a mai nem az első a héten. Ismét Hamburg és ismét egy izgalmas hirdetés. Az Amnesty International a tavalyi év Emberi Jogok Napjára (december 10.) időzítette kampányát, hogy felhívja a hamburgi buszozó emberek figyelmét arra a tényre, hogy még manapság is évente közel 27000 embert végeznek ki világszerte.

Tehát a halálbűntetés ellen próbáltak felszólni, méghozzá oly módon, hogy a buszok kapaszkodóira kis papírból kivágott embereket lógattak, akiket bárki megszabadíthatott szenvedéseikből. A kis papíremberek hátán pedig azt állt, hogy "Mentsd meg egy ember életét" illetve egy kisebb szöveg a halálbűntetésekről, és persze az Amnesty elérhetőségei, adományszáma.

A cél azon kívül, hogy felhívják az emberek figyelmét, az volt, hogy új tagokat toborozzanak a hamburgi részleghez valamint természetesen az adománygyűjtés. Végül a kampány sikeres volt, az érdeklődés megnőtt az Amnesty iránt (aznap 45 %-kal több látogató a weboldalukon) és csak decemberben 21 új taggal sikerült bővülniük. Mindezt úgy, hogy 8 buszjárat vonalának járműin jelent csak meg az "Akasztófa" kampány, ráadásul minimális költséggel.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 20. 15:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, bűncselekmény, gerillamarketing, közlekedés, nonprofit

A héten eddig leginkább a buszmegálló környékén lebzseltünk, így most ideje felszállni a buszra, és körülnézni, hogy akadnak -e ott is jó reklámok... (Persze ha nem lennének, szóba sem hoztam volna őket.)

Úgy tűnik, hogy a graffitizés és taggelés (amikor az utca "művészei" nem rajzolnak, hanem csak firkálnak) más országokban is probléma a tömegközlekedési eszközökön, így az ausztrál Tömegközlekedési Hatóság (Australian Public Transport Authority) elszánta magát, hogy egy ambient kampány keretében hívják fel a figyelmet a buszos graffiti lehetséges következményeire.

Nem tudom, mennyire vált be ez a fajta figyelem felhívás, de ha netalántán hatásos volt, nálunk sem ártana hasonló akciót szervezni, mivel itt is tele van minden busz gagyi firkákkal. Ráadásul amint átadnak egy új járművet, néhány napon belül "teleművészkedi" a társadalom "elnyomott kreativitású" rétege.

 

 

A reklám szövege:

 

Graffiti és a következő megálló a börtönben lesz.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 19. 16:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: forsman bodenfors, nonprofit, plakát

Maradjunk még egy pillanatig Svédországban, mert vannak (vagyis voltak) ott még jó city light plakátok a buszmegállók környékén.

Az alábbi hirdetések tulajdonképp csak a kiváló grafikai megvalósításuk miatt kerültek ki ide a blogra. Ezeknek a plakátoknak semmi extra tudásuk nincs, nem változnak át, nem mérik meg a tömegünk, nem tapsolnak meg minket...egyszerűen csak jól néznek ki.

Egyébként a reklámok egy svéd nonprofit szervezethez, a kvázi "gyereksegély szolgálatként" működő BRIS-hez tartoznak.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 18. 15:30 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, gerillamarketing, környezetvédelem, közlekedés, nonprofit, plakát

Az utóbbi napokban már volt néhány érdekes buszmegállós city light plakát, de ez a mostani ismét egy remek ötlet. Az ausztrál kormány környezetért felelős részlege, a Department of Environment and Conservation (vagyis az ő plakátjuk) megtapsol mindenkit, aki a tömegközlekedést választja az autózás helyett, ezzel is csökkentve a károsanyag emissziót. A megoldás ismét hétköznapi, mozgásérzékelőt építettek a buszmegállóba, így aki kellő közelségbe kerül, azt kisebb ovációval fogadja a plakát.

 

 

A reklám szövege:

 

Gratulálunk! Azzal, hogy ezt a buszt választja, Ön is tesz a környezetért.

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 6. 17:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: állatvédelem, jung von matt, nonprofit, sajtóhirdetés, szépségápolás

A NOAH állatvédő szervezet az előbb posztolt reklámon kívül, hagyományosabb sajtóhirdetéssel is kampányolt. Az alábbi reklámokat is a hamburgi Jung von Matt követte el, és bár nem annyira innovatív, mint a termékmintás hirdetés, grafikailag erős kampányról beszélhetünk.

Középpontban itt is a kozmetikai termékek állatokra gyakorolt negatív hatása áll, méghozzá az üvegcsékben tartósított kisállatok formájában. Így tiszta biológiaóra utánérzete lett a kampánynak, annyi különbséggel, hogy itt formalin helyett parfümben áznak a jószágok.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 6. 13:10 - írta ReklámFüggő
Címkék: állatvédelem, ambient reklám, gerillamarketing, jung von matt, nonprofit, sajtóhirdetés, szépségápolás

Az állatvédő egyesületek egyik vesszőparipája, a kozmetikai ipar állatkísérleteinek megszüntetése. Szép küldetés ez, de sajnos a kozmetikai piac fejlődésével már-már lehetetlen. Mert ugyan folyton hangsúlyozzák a különböző kozmetikumokat gyártó cégek, hogy ők ugyan nem tesztelik le potenciális új termékeiket állatokon, de aki ezt elhiszi, az szerintem végtelenül naív. Ugyanis inkább teszik ezt a nagy vállalatok, minthogy egy emberen jelentkezzenek nemvárt mellékhatások, és fizethessenek igen nagy summákat, a hírnevet megtépázó bírósági ügyekről nem is beszélve.

Így az állatvédő szervezetek nem tehetnek mást, minthogy a lakosság figyelmét próbálják felhívni különböző kampányokkal. Ezek közt időnként akadnak igen kreatív, látványos kísérletek is, mint például az alábbi, a NOAH nevű szervezet "ambient jellegű" sajtóhirdetése. Mert mi lenne hatásosabb annál, mint amikor valaki közvetlenül szembesül az állatok kínzásával.

Az ötlet, hogy különböző divatlapokban, a szokásos termékminták közé becsempésztek egy álmárka, áltermékét, és a termékmintát kiszedve egy a fájdalomtól szenvedő csimpánz képe sejlik fel, akit tulajdonképp mi kínoztunk meg. Azért kíváncsi lennék, hogy a reklámmal találkozó nők hány százaléke élvezte, hogy megkínozhatott egy kétdimmenziós majmot...

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 5. 13:40 - írta ReklámFüggő
Címkék: betegség, egészségügy, nonprofit, sokkoló reklámok, tv reklám

Múlt héten, a cannabisos reklám kapcsán (melyet pont negatív példaként hoztam fel) említettem (már sokadszorra), hogy a britek általában nagyon jó nonprofit reklámkampányokat csinálnak. Igen jól értenek a sokkoláshoz is az efféle hirdetésekben, és erre kiváló (mit kiváló, egyenesen tökéletes) példa a mai reklám. Ugyanis régen láttam ennyire erőteljes reklámot, ami kőkeményen gyomorszájon vágja a nézőt, és utána hagyja hogy percekig levegőt se kapjon.

A reklám témája egy betegség, a hirdető pedig egy egyesület, akik próbálják erre a kórra felhívni az emberek figyelmét, illetve lehetőségeik szerint küzdenek is ellene. A betegség pedig nem más, mint motoros neuron szindróma. Gondolom a hozzám hasonló laikusoknak ez nem sokat mond, csak sejtik, hogy miről is lehet szó. Ezek a betegségek a mozgató idegrendszert támadják meg, és bénuláshoz, majd pedig teljes testi leépüléshez vezetnek.

Tehát igen súlyos betegségről van szó, így nem is csoda, hogy a figyelem felkeltéséhez a lehető leghatásosabb módon nyúltak hozzá, és olyan képi világot és hangulatot teremtettek a reklámban, ami biztosan nem hagyja nyugodni a nézőt. Még így, a képernyőn keresztül is átérezhetjük, hogy milyen kemény a betegség, és hogy mit kell kiállni azoknak a szerencsétleneknek, akiket ezzel gyötör a sors. A reklám készítői közül különösen a rendező Jim Weedon, és az operatőr Stuart Graham munkáját dicsérhetjük, látszik hogy igazán profi munkát végeztek.

 

 

További információk a kampánnyal és a betegséggel kapcsolatban:
http://www.sarahsstory.org.uk

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »