A reklámok terén nagyra értékelem az eredeti, kreatív, innovatív megoldásokat. Azt hiszem ezek viszik igazán előre a marketing szakmát. Így természetesen nagyon szeretem a jó ambient reklámokat, vagyis a gerillamarketingnek azt az ágát, amikor egy (jellemzően kültéri) "tereptárgyat" úgy használnak fel, hogy az kihasználja a környezet adottságait, és eközben remek hirdetési felületet biztosítson az adott márkának.
És áldom azokat a kreatív (és egyben elborult) elméket, akik az alábbihoz hasonló ambient reklámokat kiötölnek. Mert ez bizony a zsenialitás és az őrültség hajszálvékony határát feszegeti. Pedig valójában milyen egyszerű is az egész.
Adott egy pendrive márka (Moserbaer, melyet én speciel nem ismerek) illetve a kívánalom, hogy ezt a városban, az utakon kéne hirdetni. Erre mit talál ki a reklámszakember? Hát azt, hogy a kamionok trélerének oldalára írják ki nagy betűkkel a márkát, a hátuljára pedig rakjanak egy USB csatlakozóra emlékeztető tárgyat, és kész is a hatalmas méretű, igen látványos pendrive, illetve reklámfelület.
A számítógépes szoftvereket, illetve az online dolgokat jellemzően ritkábban reklámozzák offline környezetben. Persze egy releváns sajtótermékben gaykoriak az efféle hirdetések, azonban az óriásplakátok valamint az egyéb kültéri megoldások száma elhanyagolható.
Erre cáfolt rá a német Grabarz und Partner reklámügynökség a WinZip tömörítő program promotálásakor. Egy ötletes megoldással próbálták azt hangsúlyozni, hogy a WinZip mindent, és tényleg mindent összetömörít. Az ambient kampány lényege az volt, hogy egy társasház elektromos elosztódobozára rátettek a házról egy kicsinyített képet, vagyis összetömörítették még a házat is.
Remek gerilla megoldás, ráadásul minimális költségből (ami bár a gerillamarketing egyik alapelve kéne, hogy legyen, de mostanság már e téren is kissé elrugaszkodtak a cégek). Hogy mennyire hatásos egy efféle offline reklám egy szoftvernek az bár kérdéses, de ha kellően alacsony a költsége a kampánynak, akkor csak jól jöhet ki a cég ebből.
E hét vasárnapján lesz az egyik legnagyobb éves esemény az Egyesült Államokban, a Super Bowl (vagyis az amerikai foci döntője). Ez az ottani reklámosoknak is kiemelt fontosságú, mivel az egész év legnézettebb műsora a TV-ben. Ilyenkor az egyes reklámhelyeket is rekordösszegért adják-veszik, és igen érdekes reklámok tűnnek fel, melyeknek gyakran ez az egyetlen megjelenése.
Ebbe a csoportba tartozik az Apple 1984-es, és "1984" címre hallgató reklámja. Ez a spot is csupán egyszer került adásba ország TV-n, méghozzá a 18. Super Bowl harmadik negyed alatti reklámszünetben, mégis mindenidők egyik leghíresebb reklámja lett.
A reklám természetesen Orwell 1984 című művére épít, és a Macintosh piacbevezetését volt hivatott felvezetni.
A szöveg a reklám végén:
Január 24-én az Apple Computer bemutatja a Macintosh-t. És meglátják, hogy 1984 miért nem lesz olyan, mint „1984”.
A tovább mögött sok-sok érdekesség...