A tegnapi alagutas után, ismét egy remek reklám Hamburg városából. Ezúttal visszatérünk a felszínre és buszra szállunk, hogy megcsodálhassuk a ZDF tévécsatorna hirdetését. Még év elején, január 3-án este tűzte műsorra a csatorna a Batman Visszatér című felemás megítélésű filmet (melyet ugyan Tim Burton rendezett, de a közelébe se ért az előzményének, hát még a legutóbbinak, A sötét lovagnak).
Még ha a film nem is nagy szám, a reklám, mellyel Hamburgban promótálták nagyon jópofa volt. A buszokra kis pálcákba kapaszkodó denevérember figurákat tettek, melyek a menetszél hatására a járműbe kapaszkodva repültek, a mit sem sejtő utas feje mellett. Elképesztő ötlet, mely a Kolle Rebbe reklámügynökség elborult elméit dicséri.
Gyorsan leszögezném, hogy a mai reklámok nem tetszenek. Pedig bírom a bevállalós dolgokat, vagy a különös, abszurd, netán morbid humorral operáló hirdetéseket. Viszont ahhoz jónak kell lennie, az alábbi printek viszont nem azok, egyáltalán nem.
Az Alien Vs. Predator film tévés vetítéséről (az új-zélandi Sky csatorna tűzte programjára) készítették a derék szakemberek ezeket a sajtóhirdetéseket, de egyszerűen nem tudom kitalálni, hogy mi lehetett a vezérlő erő, amely arra motiválta őket, hogy ilyen ötletekkel álljanak elő. Ráadásul maga a megvalósítás sem vágott padlóhoz.
Igaz, ha belegondolok, hogy a film sem igazán tetszett, talán jobb is, hogy ilyen kampány készült hozzá...egy erős promócióval csak átvernék a gyanútlan, mit sem sejtő népet.
A legújabb Audi A6 amellett, hogy nagyon szép autó, menekülésre is rendkívül alkalmas. Még egy olyan kiváló sofőr, mint a szállító (Jason Statham) is erre esküszik.
A délelőtt Hyundai reklámhoz hasonlóan, az Audi is a konkurens autómárkák kisebb fricskájával hirdetett az idei Super Bowl-on. Ráadásul mindezt összekötötték egy népszerű "akciófilm-franchise"-zal, a Szállítóval, melynek épp néhány hónapja jelent meg a legújabb (a harmadik) része.
Jó kis spot.
A független filmek általában a kasszasikerek árnyékában meghúzódva nem kapnak túl nagy nyilvánosságot. Nagy (mulitplex) mozikba jellemzően csak elvétve, egy-kettő kerül, melyekben esetleg fantáziát látnak a forgalmazók. Így ezen filmek megmaradnak a művészmoziknak, és persze a DVD-ket forgalmazó cégeknek...illetve a független/művész filmes fesztiváloknak.
Az alábbi reklámok is egy ilyen esemény, egész pontosan a 10. Buenos Aires-i Független Film Fesztiválra (Buenos Aires Independent Film Festival) promotálására születtek. Jópofa reklámok érdekes üzenettel: "Ha nem neked való, akkor nem neked való". És természetesen a mostanság posztolt reklámokhoz hasonlóan ez a kampány is díjnyertes...arany oroszlánt nyert Cannes-ban.