Azzal kezdeném, hogy fogalmam sincs, hogy engedhették adásba az alábbi reklámot ebben a formában. Ha valaki megnézi, tudni fogja miért írom ezt. Azért figyelmeztetésképp leírnám, amit egyes tévéműsoroknál is szoktak: az alábbi film a nyugalom megzavarására alkalmas képi- és hanghatásokat tartalmaz.
Pedig a reklám az Egyesült Királyságban ment adásba, tehát nem is valamelyik harmadik világbeli országban, ahol a reklámetikai-kódex fogalmát még hírből sem ismerik. Igaz, hogy néhány nappal később egy finomított változatra cserélték, amelyből a hirtelen hanghatást teljes mértékben száműzték, és a vizuális megoldást is egy lassabb verzióra cserélték, nehogy a szívrohamok számának drasztikus növekedésével megvádolhassák a BBC 4-es rádióját.
Tehát az anyázások elkerülése miatt még egyszer leírom: mindenki csak a saját felelősségére indítsa el a videót!
A legújabb Bravia reklám, bár szerintem még mindig nem éri el az első, már-már legendássá vált labdás filmet, de nagyon hangulatos lett.
Az biztos, hogy megint kitettek magukért, és ismét nagy volumenű spotot próbáltak alkotni. Már az nagy dolog, hogy Venariában (kis város Torino vonzákörzetében) megépítették a világ legnagyobb (hivatalos Guinness rekordnak is elfogadták) zoetrópját (forgó fémhengeren alapuló szerkezet, mely az álló képekből mozgást hoz létre), mellyel az AC Milan brazil focistájáról, Kakaról készítettek animációt. Ezalá betettek egy remek zenét (melyet a Kasabian angol együttes szolgál), és már kész is lett az aktuális Bravia reklámfilm.