2008. jan. 13. 20:43 - írta ReklámFüggő
Címkék: cannes lions díj, egyéb márkák, epica díj, eurobest díj, gerillamarketing, internet, london international díj, szolgáltatás, tv reklám, vírusmarketing

Ismét egy díjnyertes (Eurobest fődíj, illetve arany az Epica-n, a cannes-i és a londoni fesztiválon) reklám, melyben egy pantomimesnek tűnő fickó sétál az utcán, aki súlyos francia akcentussal beszéli az angolt, és mindenkibe beleköt, mégsem foglalkoznak vele.
Vajon ki lehet ő?

Megoldás a reklámban:


 

A reklám szövege:

Azt hiszem mindig félreismertek. Úgy tűnt, hogy az emberek nem szeretnek. Azt hiszem zavartam őket. Az agyukra mentem. Nem tudom miért. Egyszerűen csak így történt.
Talán túl heves voltam. Vagy túlságosan agresszív. Nem tudom. Tényleg nem. Igen, magányos voltam. Szörnyen magányos. De hozzá lehet szokni...idővel.
Végül, egy napon minden megváltozott. Valaki végre elfogadott...olyannak amilyen vagyok. Mióta megvan ez a munkám, az életem teljesen más lett. Végre hasznosnak érzem magam, jónak valamiben.

A szél. Használjuk fel jóra az energiáját.


Tehát ő volt a szél megszemélyesítője, a hirdető pedig a német Epuron cég, mely alternatív energiával (főleg a széllel) foglalkozik. A fickó, akinek ijesztőek a vonásai (elvileg a saját arca) egyébként francua, így nem meglepő a fura akcentus.

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. jan. 12. 19:54 - írta ReklámFüggő
Címkék: autó, epica díj, eurobest díj, plakát, sajtóhirdetés, smart

A korábban közölt Smart reklám után egy újabbal rukkolok elő, ám ezúttal nem egy filmmel, hanem 3 képpel. Méghozzá azért, mert ez a kampány (mely újságokban és az utcákon, óriásplakátként is megjelent) nyerte a tavalyi Eurobest-en a sajtóreklám díjat (illetve szokás szerint még más díjakat is, pl. egy arany Epica-t.)
A kampány a "Smart Eco" technológiát hirdeti (amit azt hiszem a Smart Fortwo kocsikban használnak), melynek lényege az alacsony fogyasztás. A plakátokon pedig azt emelik ki, hogy ez az alacsony fogyasztás minimálisan "terheli" csak a környezetet. Mindezt úgy ábrázolják, hogy a természetben, bizonyos "tereptárgyak" mögé rejtik az autót, úgy hogy annak csak egy kis szeglete látszik ki.

De a szöveg helyett beszéljenek inkább a képek:

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. jan. 8. 19:02 - írta ReklámFüggő
Címkék: bbdo, epica díj, kóla, pepsi, plakát, sport, üdítő

Ismét 2007-es Epica-díj, méghozzá óriásplakát kategória. A díjazott a Pepsi "Dare for more" címre keresztelt óriásplakát-kampánya Németországból.
A kampányhoz tartozó mindhárom plakát egy-egy extrém sportot űző embert (hegymászót, snowboardost és surföst) jelenít meg "tevékenység" közben, de mindegyikőjük olyan apró a kép méreteihez képest, hogy alig lehet őket látni. A plakátok lényege, hogy a megjelenített környezet a Pepsi logóját adja ki. A márkanév azonban meg sem jelenik a hirdetéseken, a szöveg csupán a "Dare for more" szlogen.
Szerintem nagyon jó képek.
Egyébként róluk van szó:

Climber:

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. jan. 7. 20:27 - írta ReklámFüggő
Címkék: édesség, egyéb márkák, élelmiszer, epica díj, tv reklám

Engem nem igazán győzött meg a Cadbury's tejcsoki új, "Gorilla" című reklámja, a 2007-es Epica díjkiosztón mégis megkapta a legrangosabb elismerést reklámfilm kategóriában.
Nem is az a gondom a spottal, hogy rossz (a megvalósítás tényleg nagyon remek), hanem az hogy teljesen értelmetlen, semmi mondanivalója, és még a reklámozott termékhez sincs semmi köze. Bár azon a véleményen vagyok, hogy a reklám lehet a művészi önkifejezés eszköze (sőt, jó ha az), de nem mehet túl egy bizonyos határon, és nem válhat öncélúvá. Legalábbis nem túl szerencsés, mert zavart okozhat szerencsétlen fogyasztók fejében. Persze erre is lehetne találni kivételeket, de azt hiszem nem túl jellemző.
A cég egyébként pont ezért döntött e kampány mellett...mármint nem azért, hogy összezavarják a tévézőket, hanem hogy szórakoztassanak. Lehet bennem van a hiba, de ez most tényleg nem jött át.



Akit érdekelnek plusz információk a reklámhoz itt találhat némi angol szövegelést. (Szokásos infók a tovább mögött)

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2007. dec. 22. 19:18 - írta ReklámFüggő
Címkék: egyéb márkák, epica díj, jung von matt, média, tv reklám, vicces reklámok

Hogy milyen receptet ajánlhat egy reklámos blog? Nem szokványosat...úgy is mondhatnám, hogy semmilyet. Ellenben egy morbid reklámot igen.

Mivel nem szeretném lelőni a poént, így íme a videó (a többi a "tovább" mögött): 

 

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!