2009. máj. 12. 14:40 - írta ReklámFüggő
Címkék: ddb, henkel, persil, sajtóhirdetés, tisztítószer

Továbbfolytatva a tegnapi gondolatmenetet íme egy újabb példa arra, hogy attól mert a termékünk nem túl érdekes, nem kell a hirdetésnek is sablonosnak lennie. Ismét egy mosóporos sajtóhirdetéssel kell beérnetek, bár ezúttal a Procter&Gamble cég konkurenciájáról, a Henkelről és annak egyik zászlós termékéről, a Persilről van szó.

Teljesen egyedi módon értelmezték újra a hagyományos "kiszedi a legmakacsabb foltot is" üzenetet. Henkeléknél ezúttal nem démonizálták a szerencsétlen ételfoltokat, hanem sorsukra hagyott rabokként ábrázolták őket, akiket nyílván az ádáz, kulturált étekzésre alkalmatlan emberek ejtettek foglyul. Viszont a jószívű háziasszonyoknak most meg van minden lehetősége, hogy kiszabadítsák a magányos szennyeződéseket.

Mielőtt még bárki azt hinné, hogy egy újabb "nyugati" reklámról van szó, annak azt kell mondanom, hogy rosszul gondolja. Ezek az ötletes hirdetések a tőlünk nem túl távoli Lengyelországban születtek és teljesítették be feladatukat. Így még kínosabb, hogy ugyanezen cégek nálunk nem tudnak kicsit kreatívabb hirdetésekkel megjelenni. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy miért?

 

 

Elolvasom »


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. ápr. 23. 9:50 - írta ReklámFüggő
Címkék: ddb, média, sajtóhirdetés

Fontos személyekhez nyúltak a brazíliai DDB ügynökség kreatívjai, amikor a Terra News brazil hírportál legújabb kampányán dolgoztak. Az újdonsült amerikai elnököt, Barack Obama-t, elődjét George W. Bush-t, valamint a világ egyik legfontosabb vallási személyiségét, a Dalai Lámát használták fel a hirdetésekhez.

Grafikailag nem volt nagy "vasziszdasz" a munka, mivel kész fotókból dolgoztak, viszont a reklámszöveg egészen találó: "Légy a második, aki megtudja". Mert igen, a Terra News biztosítja nekünk, hogy olyan hamar tudjuk meg a különböző információkat, mint a fent felsorolt fontos személyek. Bár bevallom van egy kis kétség bennem ezzel kapcsolatban és úgy hiszem, hogy a CIA talán egy fokkal hatékonyabban dolgozik, mint a legnagyobb brazil híroldal.

 

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 26. 13:45 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, ddb, gerillamarketing, környezetvédelem

A rohamos fejlődésével igencsak pazarló lett a világ, amit gondolom mindenki magán is tapasztalhat, feltéve, ha hajlandó észrevenni a saját hibáit. El ha arra gondolunk, hogy a nyílvános/közösségi mosdókban (vagy akár otthon) hogy pazaroljuk a papír kéztörlőket, törlőkendőket. Sajnos rám is jellemző, hogy egyszerre 2-3 papírt fogok, és meg sem próbálok spórolni a papírhulladékon.

Persze a papírhulladék elbomlik, újrahasznosítható, stb., szóval akár azt is mondhatnánk, hogy ezzel nem is ártunk a környezetnek. Viszont érdemes belegondolni, hogy mennyi fát vághatnak ki a sok papír miatt. És ha az alábbi ambient reklám adatai akár csak megközelítően is mérvadóak, és naponta valóban 270000 (igen, kétszázhetvenezer) "fányi" papírt pazarlunk el naponta, azzal igencsak megkúrtítjuk az erdőket, és ezzel együtt az állatok élőhelyét is jelentősen lecsökkentjük.

Érdemes tehát ezen is elgondolkodni, kicsit belegondolni mindennapi pazarlásainkba, és némileg átalakítani szokásainkat.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 22. 10:20 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, amnesty international, ddb, emberi jogok, gerillamarketing, nonprofit

Németországban úgy tűnik nagyon szeretik a buszos reklámkampányokat, mivel a mai nem az első a héten. Ismét Hamburg és ismét egy izgalmas hirdetés. Az Amnesty International a tavalyi év Emberi Jogok Napjára (december 10.) időzítette kampányát, hogy felhívja a hamburgi buszozó emberek figyelmét arra a tényre, hogy még manapság is évente közel 27000 embert végeznek ki világszerte.

Tehát a halálbűntetés ellen próbáltak felszólni, méghozzá oly módon, hogy a buszok kapaszkodóira kis papírból kivágott embereket lógattak, akiket bárki megszabadíthatott szenvedéseikből. A kis papíremberek hátán pedig azt állt, hogy "Mentsd meg egy ember életét" illetve egy kisebb szöveg a halálbűntetésekről, és persze az Amnesty elérhetőségei, adományszáma.

A cél azon kívül, hogy felhívják az emberek figyelmét, az volt, hogy új tagokat toborozzanak a hamburgi részleghez valamint természetesen az adománygyűjtés. Végül a kampány sikeres volt, az érdeklődés megnőtt az Amnesty iránt (aznap 45 %-kal több látogató a weboldalukon) és csak decemberben 21 új taggal sikerült bővülniük. Mindezt úgy, hogy 8 buszjárat vonalának járműin jelent csak meg az "Akasztófa" kampány, ráadásul minimális költséggel.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 17. 15:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: botrány, ddb, egyéb márkák, fedex, posta és szállítmányozás, sajtóhirdetés, szolgáltatások

A mostani bejegyzés kicsit off topic lesz, mivel az alábbi reklámoknak semmi közük a buszokhoz, de egyszerűen nem tudtam szó nélkül elmenni a tény felett, hogy két meglepően hasonló kampány futott a világ két ellentétes pontján.

Fura a helyzet, mivel maguk a cégek is egyazon iparágban tevékenykednek, a szállítmányozás egyik nagyágyújáról (FedEx) és egy kvázi ismeretlen cégről (Aramex) van szó, így az ember gondolkodás nélkül rámondaná, hogy lopás, de a helyzet közel sem ilyen egyszerű.

Bár a lopás ténye igencsak valószínűnek tűnik, de ne menjünk el amellett, hogy a két hirdetést különböző reklámügynökségek, két igencsak távoli országban készítették és használták fel, míg az FedEx reklámja Brazíliában, addig az Aramexé Katarban futott.

Hogy csak egy érdekes véletlenről vagy nyúlásról van -e szó sosem tudjuk meg, mint ahogy azt sem, hogy ötletlopás esetén ki nyúlt kitől. Mindenesetre érdekes, hogy épp most került nyílvánosságra mindkét kampány.

 

 

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 12. 13:25 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, ddb, gerillamarketing, média

Ismét egy remek ambient kampány, mely ezúttal a mélybe visz, méghozzá a szó legszorosabb értelmében. Ugyanis a helyszín, melyet a Discovery Channel hirdetésének választottak a mélyben van, egész pontosan Hamburgban, az Elba folyó alatt húzódó Régi Elba alagút plafonján. Persze, mint egy jó ambient reklámnál, kihasználták a helyszín adottságait, és persze a felületre egy alulnézeti tengeri képet helyeztek el a berlini DDB reklámügynökség emberei.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 14. 10:30 - írta ReklámFüggő
Címkék: autó, ddb, egyéb márkák, internet, super bowl 2009, szolgáltatás, tv reklám

Legyen szó filmről, sorozatról, vagy épp a való életről, szeretjük az olyan embereket akik valamilyen szempontból felettünk állnak, olyan képességgel, tudással rendelkeznek, amivel túlmutatnak rajtunk. Felnézünk a hétköznapok hőseire, legyenek azok bátor tűzoltók, egy már-már emberfeletti képességekkel rendelkező sportoló, vagy egy életeket mentő, kiváló orvos. Tulajdonképp ezért is szeretik oly sokan a doktoros, kórházas tévésorozatokat.

A mai reklámunk főszereplője, David Abernathy is közéjük tartozik. Egy magabiztos fiatalemberről van szó, aki a lángokban álló iskolából kimenti az osztály kisállatait, aki szívműtétet hajt végre egy golyóstoll segítségével, szóval a hétköznapok egyik igazi hőse ő. Azonban magabiztossága, rendkívüli döntéshozó képessége nem minden esetben segíti, van amikor még ő is meginog...

Persze a reklámbeli David Abernathy nem létezik, csak egy fiktív karakter, akit a DDB reklámügynökség remek szakemberei alkottak meg, hogy a Cars.com online autókereskedését promótálja, egy roppant kedves, szívhezszóló reklámban. (Sőt, még egy facebookos adatlapot is készítettek róla...)

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 6. 19:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, sor, super bowl 2009, tv reklam

Ha már ennyire körbejártam az Anheuser-Busch sörfőzde termékeit, akkor már a maradék egy kihagyott reklámot is bemutatom. Ez pedig nem más, mint a már tényleg üdítőnek számító Bud Light Lime "Sphere of Summer" című reklámfilmjét.

A reklám nem nagy szám, bár egész bulis hangulata van, és itt a tél kellős közepén (bár talán már kifelé tartunk belőle) belegondolni is jó, hogy mennyire élvezetes lenne, ha egy gömbben a nyár venne körül minket...

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 6. 15:08 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, allatok, budweiser, ddb, sor, super bowl 2009, tv reklam

A tegnapi Bud Light reklámcsomag után, ma egy rokontermék a Budweiser sör reklámjait veszem górcső alá.

Aki nyomon követte az elmúlt években a Budweiser reklámkampányokat, annak nem lehet nagy meglepetés, hogy a Super Bowl-os tévészpotokban a főszereplő rendre egy Clydesdale paci (nevét a skót Clydesdale városról kapta, ahol ezt a fajtát tenyésztették), aki ilyen-olyan "emberi" kalandokba keveredik, mint például, hogy Rocky-ként küzdjön a sikerért és megbecsülésért.

Ugyanezt a gondolatot követték az idei reklámok megalkotása során is, és mint ahogy a korábbiak, ezek sem lettek túlságosan hangulatosak. Az addig okés, hogy a klasszikus marketingtanoknak megfelelően aranyos állatokkal próbálják eladni a terméket (mert, mint tudjuk kisgyerekekkel, szép nőkkel illetve állatokkal "bármit" el lehet adni). Viszont nem ártana figyelembe venni a célcsoportot sem, mivel általában a sört mégiscsak férfiak vásárolják és fogyasztják, így a reklámokban jobb esetben rájuk kell szabni az reklámüzenetet. Az "aranyos paci, édi dolgokat csinál" egyáltalán nem az amire egy férfi vágyik egy sörreklámban. Ha legalább humorosak lennének, még csak-csak, de így... Bár az is lehet, hogy csak bennem van a hiba.

 

Clydesdale Generations :

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 5. 12:26 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, sor, super bowl 2009, tv reklam, vicces reklamok

Minden évben az egyik legfontosabb szereplője a Super Bowl közti reklámblokkoknak a Bud Light nevű sörszerű üdítő (talán túlzás lenne sörnek nevezni). Amerikában nagyon népszerű italról van szó, így hát nem csoda, hogy minden évben dollármilliókat költenek a focidöntőn történő reklámmegjelenésre. Jellemzően humoros, jópofa tévészpottokkal (mint ez, ez vagy épp ez is) jelennek meg, hogy a célcsoportba tartozó futballnézők garmadáját csábítsák át a Bud Light fanok közé.

Szokás szerint idén is több reklámfilmet forgattak erre a nagy eseményre, sőt még Conan O' Brient, az egyik legnépszerűbb showmant is sikerült megnyerniük a promócióra. De amelyik reklám igazán ütős lett, az a Meeting címet viselő, a jelenlegi gazdasági helyzethez igazított videó. Hiába válság, és költségcsökkentési láz, azért csínján az ötletekkel...főleg melyek a sört is érintik.

 

Meeting:

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. márc. 13. 13:22 - írta ReklámFüggő
Címkék: ddb, egyeb markak, elelmiszer, humor, tv spot

A néhány nappal ezelőtti, szellemes (minden értelemben) reklámban már látszot, hogy Garth Davisnek van érzéke a thriller műfajához, és ügyesen tud feszültséget kelteni, akár még egy fél perces szpotban is. A mai reklám után, pedig lassan kijelenthetjük, hogy Garth a reklámvilág Hitchcockja. És bizony "vájtszeműek" felfedezhetik az utalásokat Alfred bácsi Madarak c. klasszikusára.
Azonban ebben a meghökkentő, de voltaképp vicces reklámban szárnyasok helyett tehenek játszák a főszerepet. Méghozzá nem a hagyományos bocik, hanem eper mintájúak. És bizony a szarvasmarhák fellázadtak, s visszakövetelik azt a titkos összetevőt, mely a "Cravendale Hint of" elnevezésű, eper ízű, tejes italt olyan fantasztikusan finomá varázsolja.


 

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 29. 13:53 - írta ReklámFüggő
Címkék: audi, auto, ddb, tv spot

Spanyolországban elkezdték reklámozni az új Audi A4-est, méghozzá egy reklámmal, melyben fonalakból próbálnak egy autóformát kihozni. Egész hangulatos kis spot, azonban az ötlet nem túl egyedi. Mármint ha arra gondolunk, hogy a reklámban a kocsit egy szokatlan formában alkotják meg. Amikor először láttam, nekem a Skoda tavalyi, többszöröses díjazott, brit hirdetése ugrott be. Gondolom onnan merítettek az alapötletet.
Ennek az Audi reklámnak az az érdekessége, hogy a "madzagozást" nem számítógépes trükkel csinálták, hanem valóban azok a jóemberek kötötték össze-vissza, hogy egy kocsi legyen belőle.


Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 6. 9:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, humor, sor, tv spot

A tegnapi reklám után, egy újabb friss, "szuperbólos" Bud Light spot.


Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 5. 18:53 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, humor, sor, tv spot

A Bud Light természetesen az idei Super Bowl-t sem hagyta ki, és ismét volt jópár humoros reklámjuk.
Többek közt ez is:


Szöveg:

- Sosem jutunk el a buliba.
- Feltaláltam a kereket! Segít elvinni a Bud Light-ot a buliba.
- A kerék szar!
...
- A sörnyitó szar!

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 1. 18:51 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, humor, sor, tv spot

Mint férfiaknak szánt terméket, a Bud Lightot rengeteget reklámozzák a Super Bowl alatt (már ha a férfiak számítanak egy lájt „sör” célcsoportjénak). Sőt, az Anheuser-Busch (a Bud Light gyártója) az egyik legnagyobb hirdető a focis estén, Amerikában.
Az egyik tavalyi reklámuk a mai menü, ami a szokásosan vicces Bud reklámok közé tartozik, és az igen népszerű „kő-papír-olló” játékot dolgozza, méghozzá kiválóan.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2007. dec. 17. 19:49 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, sör, tv reklám, vicces reklámok

Ezen a héten újdonságokat hozok nektek. Ezek a reklámok néhány hétnél nem lesznek "öregebbek", szóval tényleg friss csemegékről lesz szó.
Ugorjunk is neki a hétnek!

És kezdjük egy Bud Light reklámmal, vagyis a márka legújabb TV spotjával, ami október végére készült el, de TV-ben először csak november 12-én jelent meg (ha információim nem csalnak).
Az Anheuser-Busch Co. (az USA legnagyobb sörfőzdéje, aki a Bud Light nevű "sört" is elköveti) termékei (főleg a Bud Light) promótálásakor általában a humor "fegyveréhez" nyúl (általában igen szakszerűen...vagyis marha viccesek a spotjaik). És nincs ez másként most sem.
A reklám a nyelv egyszerűsödésével és a szavak univerzalitásával viccelődik. Az (amerikai) angol nyelvben igencsak elterjedt "dude" (magyarul: haver) szóra építik az egész reklámot, és láthatjuk, hogy különböző szituácuókban mennyire jól alkalmazható ez a kifejezés.

Íme itt van, tessék nevetni:

 

 

És itt a reklám 30 másodperces, kicsit átalakított változata:

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!