2009. máj. 4. 14:25 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, egyéb márkák, heineken, sör, tbwa, tv reklám, vicces reklámok

A Heinekennek jellemzően jópofák a reklámjai, nemritkán a humort sem mellőzik. Így az évek során össze is jött már nekik néhány emlékezetes spot, így szerintem bárki fel tud idézni legalább egy Heineken reklámot.

Ezen emlékezetes reklámok közé sorolható az, mely külföldön már év elején megjelent, nálunk azonban csak az utóbbi hetekben látható, viszont mostanság egyre gyakrabban. Igen, arról a reklámról van szó, melyben a nők a gardróbszobától(?) alélnak el, míg a pasik a Heineken sörrel teli hűtőkamrától kapnak extázist. Gondolom mindenki tudja miről is van szó...

Valószínűleg a Bavaria (melynek neve ellenére semmi köze Bajorországhoz, ugyanis egy holland cégről van szó) sörfőzdés embereknek is tetszett a Heineken reklámja, de úgy gondolták hogy lehet még egy csavarni rajta. Nem is lett rossz a végeredmény, van benne egy csipetnyi morbid humor, egy kis fricska a Heineken felé, és így a befejezés is jóval macsóbb lett az eredetinél.

Ugyanakkor nehéz elmenni amellett, hogy így a Bavaria reklámot készítő embereknek nem kellett túl sokat agyalniuk a dolgon, kvázi fogtak egy kész produkciót és csavartak egyet rajta. Bár mit is várhat az ember egy cégtől, melynek már a neve is igencsak becsapós...

 

Az ominózus Heineken reklám :

 

 

És a paródia a'la Bavaria :

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. ápr. 8. 10:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, egyéb márkák, leo burnett, plakát, sör

Általában a söröket a finom ízükkel, a férfias, macsó jellegükkel, vagy magával a sörözős életérzéssel szokták hirdetni. Azonban az egyik kanadai sörfőzde (James Ready Brewing Company) a James Ready nevet viselő termékét egyértelműen az árával próbálja vonzóbbá tenni, ugyanis az ő sörük mindössze 1 dollárba kerül. Minden bizonnyal nem Kanada legmenőbb söréről van szó...

Viszont ha ilyen olcsó egy ital, akkor hogyan reklámozzuk? Mert hirdetni ugyebár nem árt.
Erre ötöltek ki egy remek tervet a torontoi Leo Burnettnél: "Osztozzunk a hirdetési felületen!" hangozhatott el a jelszó, és voltaképp milyen bölcs gondolat. Így egy-egy óriásplakáton nem csak a James Ready reklámja kapott helyet, hanem mellette más termékek hirdetései is.

Ez bizony igen jó hirdetési elv, különösen a reklámipart is sújtó recessziós időszakban.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 30. 16:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, s4, sajtóhirdetés, smirnoff, vicces reklámok, vodka

Egy vicces kis sajtóhirdetéssel jelent meg nemrég a Smirnoff vodka Lengyelországban. A reklámot arra a klasszikus elméletre építették, hogy az alkoholfogyasztás hatásainak vannak különböző szintjei. Viszont nem a hagyományos lépcsőfokokra (sebezhetetlenség, láthatatlanság, stb.) koncentráltak, hanem egy-egy személyhez, karakterhez csatolták az elfogyasztott alkohol mennyiségét. És ha megnézzük az egyes személyeket láthatjuk, hogy van humoruk a lengyel S4 reklámügynökség embereinek.

Kisebb mennyiség után az ember általában elkezdi mondani a nagy igazságokat, bölcsességeket. Ezek a tulajdonságok pontosan megfelelnek Gandhinak vagy Freudnak. Ha még többet iszunk olyan macsók lehetünk mint David Hasselhoff vagy Brad Pitt. Na jó, mondjuk én Hasselhoffot kicsit gáznak érzem, de az alkoholizmusa miatt talán érthető választás. Az ezutáni szinteket talán magyarázni sem kell: James Bond, John Rambo és Superman. De a legnagyobb poén az üveg tükörképénél van. Mivel gondolom ez jelenti az újabb üveg pia megkezdését, ilyenkor már egyenesen Középfölde hataloméhes gonoszának, Mordor urának, vagyis Sauronnak érezhetjük magunkat.

Mindössze egy dolog nem hagy nyugodni: hova tűnt a listáról Chuck Norris...bár annyi vodka talán nincs is.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 11. 13:30 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, heineken, mccann erickson, sör, tv reklám, vicces reklámok

Azt szokták mondani, hogy az embereknek a haláluk pillanatában lepereg a szemük előtt életük filmje. Ezt ugyan eddig senki nem tudta kategórikusan sem megerősíteni, sem megcáfolni, de mégis olyan jól hangzik a dolog, hogy talán érdemes benne hinni.

Hogy mindez egy élettelen tárggal történjen meg az ugye teljesen kizárt dolog, mégis jópofa ötlet volt a Heinekenesektől, hogy ők végiggondolták milyen lehet egy üveg sör életének filmje.

És amit kaptunk, az egy szokás szerint humoros Heineken reklám...

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 21. 12:08 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bartle bogle hegarty, johnnie walker, tv reklám

Minden ember életében adódnak alkalmak, amikor komoly döntéseket kell meghoznia, kvázi egy útkereszteződéshez érkezett, és ki kell választania melyik úton menjen tovább. Döntések, hogy melyik iskolában tanuljon tovább, milyen szakmát válasszon, melyik állást fogadja el, a párválasztás, és megannyi komoly, sokszor az egész életet érintő kérdések. Persze a döntéseink végkimenetelét sosem tudjuk biztosan, így a választás előtt érveket kell felhoznunk az egyes utak mellett és ellen, pro és kontra. Egy-egy döntésnek ugyan mindig vannak félelmei, de talán épp ettől válik igazán érdekessé, izgalmassá az élet.

Ez fogalmazódik meg a legújabb Johnnie Walker tévészpotban, és szerencsénkre ezúttal is a szokásos Johnnie Walker reklámok színvonalát kapjuk. Mert a JW reklámok jók, méghozzá nagyon is. Legfőképp szövegben erősek, elég ha a blogon is posztolt androidos Johnnie reklámra gondolunk. Ez most sincs másképp, a szöveg most is elvinné a hátán az egész reklámfilmet, de az Academy cég és Walter Stern rendezőúr tett arról, hogy a megvalósítás is vérprofi legyen.

 

Johnnie Walker: Crossroads (Keresztutak) :

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 6. 19:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, sor, super bowl 2009, tv reklam

Ha már ennyire körbejártam az Anheuser-Busch sörfőzde termékeit, akkor már a maradék egy kihagyott reklámot is bemutatom. Ez pedig nem más, mint a már tényleg üdítőnek számító Bud Light Lime "Sphere of Summer" című reklámfilmjét.

A reklám nem nagy szám, bár egész bulis hangulata van, és itt a tél kellős közepén (bár talán már kifelé tartunk belőle) belegondolni is jó, hogy mennyire élvezetes lenne, ha egy gömbben a nyár venne körül minket...

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 6. 15:08 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, allatok, budweiser, ddb, sor, super bowl 2009, tv reklam

A tegnapi Bud Light reklámcsomag után, ma egy rokontermék a Budweiser sör reklámjait veszem górcső alá.

Aki nyomon követte az elmúlt években a Budweiser reklámkampányokat, annak nem lehet nagy meglepetés, hogy a Super Bowl-os tévészpotokban a főszereplő rendre egy Clydesdale paci (nevét a skót Clydesdale városról kapta, ahol ezt a fajtát tenyésztették), aki ilyen-olyan "emberi" kalandokba keveredik, mint például, hogy Rocky-ként küzdjön a sikerért és megbecsülésért.

Ugyanezt a gondolatot követték az idei reklámok megalkotása során is, és mint ahogy a korábbiak, ezek sem lettek túlságosan hangulatosak. Az addig okés, hogy a klasszikus marketingtanoknak megfelelően aranyos állatokkal próbálják eladni a terméket (mert, mint tudjuk kisgyerekekkel, szép nőkkel illetve állatokkal "bármit" el lehet adni). Viszont nem ártana figyelembe venni a célcsoportot sem, mivel általában a sört mégiscsak férfiak vásárolják és fogyasztják, így a reklámokban jobb esetben rájuk kell szabni az reklámüzenetet. Az "aranyos paci, édi dolgokat csinál" egyáltalán nem az amire egy férfi vágyik egy sörreklámban. Ha legalább humorosak lennének, még csak-csak, de így... Bár az is lehet, hogy csak bennem van a hiba.

 

Clydesdale Generations :

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 5. 12:26 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, sor, super bowl 2009, tv reklam, vicces reklamok

Minden évben az egyik legfontosabb szereplője a Super Bowl közti reklámblokkoknak a Bud Light nevű sörszerű üdítő (talán túlzás lenne sörnek nevezni). Amerikában nagyon népszerű italról van szó, így hát nem csoda, hogy minden évben dollármilliókat költenek a focidöntőn történő reklámmegjelenésre. Jellemzően humoros, jópofa tévészpottokkal (mint ez, ez vagy épp ez is) jelennek meg, hogy a célcsoportba tartozó futballnézők garmadáját csábítsák át a Bud Light fanok közé.

Szokás szerint idén is több reklámfilmet forgattak erre a nagy eseményre, sőt még Conan O' Brient, az egyik legnépszerűbb showmant is sikerült megnyerniük a promócióra. De amelyik reklám igazán ütős lett, az a Meeting címet viselő, a jelenlegi gazdasági helyzethez igazított videó. Hiába válság, és költségcsökkentési láz, azért csínján az ötletekkel...főleg melyek a sört is érintik.

 

Meeting:

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. okt. 21. 14:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, auto, kozlekedes, nonprofit, sztarok, tvirusmarketing, zene

Itt a blogon már többször kiemelt szerepet kaptak közlekedésbiztonság témájú társadalmi célú reklámok. Ennek a bejegyzésnek most az adott aktualitást, hogy a magyar rendőrség megbízásából videóklipet forgattak több magyar könnyűzenei sztár közreműködésével, hogy visszaszorítsák a diszkóbalesetek számát.

Így tehát egyértelmű, hogy a "Tiszta fejjel" elnevezésű kampánnyal a fiatalokat próbálják meg elérni. Ezért is eshetett a választás olyan énekesekre, akik manapság a fiatalok körében menőbbnek számítanak, név szerint Lolára, Tóth Gabira, Völgyesi Gabira (Unique), Márkra, Puskás Petire, Molnár Tamásra (Anti Fitness Club) és Gáspár Lacira.

Az ötlet alapvetően nem lenne rossz, a sztárok a fiatalak körében gyakran töltik be az opinion leader (közvéleményt formáló személy) szerepét. Azonban eféle társadalmi célú hirdetés esetében lehet, hogy a "jó, öreg" sokkolás hatásosabbnak bizonyulna. Mindenesetre jó látni, hogy végre idehaza is egyre több ötletet visznek bele a közlekedésbiztonsági reklámokba.

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. szept. 12. 9:40 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, evicces reklamok, mguinness, rsaatchi saatchi, sor, ttv reklam

A külföldi sörreklámok általában jók...legalábbis jobbak szoktak lenni, mint a hazaiak. Ez a Guinness reklámokra különösen igaz, elég csak a 2 éve készült, rendkívül sikeres, "Evolution" címet viselő tévészpotra gondolnunk.

A legújabb, "Tornado" néven futó reklámban megtudhatjuk, hogyan is készül az ír nedű. Annyit elmondhatok, hogy nem szokványos módon...

A reklám a Saatchi & Saatchi ügynökségnek köszönhető, akik a spotot elsősorban az afrikai piacra szánták, azonban minden bizonnyal a brit, illetve a hazai, vagyis az ír tévécsatornákon is feltűnik majd.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. ápr. 7. 12:02 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bbdo, carlton draught, humor, sor, tv spot

A nagy sikerű Big Ad után itt a legújabb Carlton Draught reklám. Ez is elképesztő lett, bár a Big Ad-et nem sikerült túlszárnyalni, az ötletben még mindig viszi a prímet.
Persze ez a reklám is humoros. Például megtudhatjuk belőle, hogy mi lesz egy légibemutató következménye, ha a résztvevők túl sok sört isznak...


 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. márc. 27. 12:16 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bartle bogle hegarty, johnnie walker, tv spot

Az új reklámokat böngészve arra lettem figyelmes, hogy a Johnnie Walker "Striding Man" reklámjának elkészítésében magyarok is részt vettek. Az, hogy a reklámnak van egy magyarországi producere (Répássy Eszter), nem meglepő, valószínűleg a spot a közeljövőben magyar csatornákon is megjelenik majd. Azonban a reklám speciális effektekért felelős személye is magyar, név szerint Szilágyi Péter.
Azt hiszem büszkék lehetünk rá, mert ismét egy jó kis Johnnie Walker reklámmal van dolgunk, mely az utóbbi 100 év "haladására" fókuszál.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. márc. 11. 9:23 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, egyeb markak, internet, saatchi saatchi, sor, tv spot, virusmarketing

Vajon mire lehetnek jó több tucat óriási katapult?
Háborúzáshoz biztos nem...a mai technológiák mellett, mit sem érnek ezek a régi ostromgépek. Akkor vajon mire használhatóak?
Talán áldozáshoz?
Ez az! Áldozzunk az "esőistennek", hogy a száraz évszakban is legyen csapadék, és ne száradjanak ki növényeink.
Ha már áldozunk, miért érnénk be sima esővel. Áldozzunk úgy, hogy annak valami igazán csodás eredménye legyen. Mi lenne, ha például árpamalátát és komlót lőnénk fel a felhőkbe...

A sörimádók eme szürreális álmára épít ez a Tooheys reklám, és ha belegondolunk de szép lenne, ha így is kaphatnánk sört.
A film 2006 februárjában került az ausztrál TV-k képernyőire, előtt egy hónapig az Interneten, mint vírusmarketing eszköz jelent meg.


 

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. márc. 7. 14:48 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, clio dij, egyeb markak, sor, tv spot

Még a 19. század első felében, "Az orr" című novellájában írt Gogol egy testrészről, mely leválik gazdájának testéről, és önálló életet kezd élni. A 21. század elején, 2003-ban hasonló ötlet alapján készült el egy reklámfilm Ausztráliában, azonban ezúttal nem az orr volt az elkalandozó testrész, hanem egy sörivó nyelve, mely megszomjazott némi árpalére.
Szerintem van a reklámban egy lehelletnyi gusztustalanság, mivel nem túl bizalomgerjesztő a meztelencsigára hajazó, csúszó-mászó nyelv. Viszont az biztos, hogy kellően egyedi a reklám, illetve egész jól sikerült a megvalósítás is. Az animációs megoldásokért kapott is egy arany Clio-t a spot (valamint néhány kisebb díjat).
A rendezői széket ezúttal megosztotta Garth Davis, Tony Sherwood (a Bunton Films stúdiótól) segített neki a reklám elkövetésében.


Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 27. 19:36 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, egyeb markak, internet

Egy érdekes termék reklámjára lettem figyelmes nemrég. Egy vodkára melynek egyértelműen és kizárólag a nők jelentik a fő célcsoportot. Valljuk meg, ez kissé furcsa. Mert ugyebár az tömény alkoholok reklámjai általában a férfiaknak szólnak (legalábbis nagy többségük), és a vodka különösen olyan ital, mely férfiasnak mondható.
A Pinky Vodka már nevével sem árul zsákbamacskát, az üvegben rejlő rózsaszín lötty pedig csak erősíti az érzésünket, hogy ez nem egy kemény macsóknak készült párlat. Igaz, egy ízesített (többféle virágot használtak fel hozzá) vodka alapú italról van szó, tehát gondolom az alkoholtartalma sem túl komoly.

A pia reklámja egyébként egy netes videó, mely február elején, Valentin nap előtt került ki, elsősorban a márka "gyönyörű", virágos honlapjára. A lényege pedig, hogy Kupidó hiába halad a korral, hiába használja ki a legújabb technikai vívmányokat, a nők már csak a Pinky Vodkába szerelmesek...
Tény, hogy a termék marketingje jónak tűnik (úgy mint célcsoport választás, termékpozícionálás, stb...), de férfiszemmel nézve, ettől a sok rózsaszíntől és virágmintától a rosszullét kerülget. Pedig még egy kortyot sem ittam a Pinky-ből. És akkor még nem is említettem a szlogent, miszerint ez "a világ legszebb vodkája".
Már csupán arra vagyok kíváncsi, hogy hozzánk mikor ér el ez a "femininvodka"?


Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 6. 9:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, humor, sor, tv spot

A tegnapi reklám után, egy újabb friss, "szuperbólos" Bud Light spot.


Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 5. 18:53 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, humor, sor, tv spot

A Bud Light természetesen az idei Super Bowl-t sem hagyta ki, és ismét volt jópár humoros reklámjuk.
Többek közt ez is:


Szöveg:

- Sosem jutunk el a buliba.
- Feltaláltam a kereket! Segít elvinni a Bud Light-ot a buliba.
- A kerék szar!
...
- A sörnyitó szar!

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 1. 18:51 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bud light, ddb, humor, sor, tv spot

Mint férfiaknak szánt terméket, a Bud Lightot rengeteget reklámozzák a Super Bowl alatt (már ha a férfiak számítanak egy lájt „sör” célcsoportjénak). Sőt, az Anheuser-Busch (a Bud Light gyártója) az egyik legnagyobb hirdető a focis estén, Amerikában.
Az egyik tavalyi reklámuk a mai menü, ami a szokásosan vicces Bud reklámok közé tartozik, és az igen népszerű „kő-papír-olló” játékot dolgozza, méghozzá kiválóan.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. jan. 24. 18:11 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, egyéb márkák, tv reklám

Hogy mit? Az alábbi reklámból megtudhatjátok...
Alkeszok előnyben.


Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2007. dec. 31. 14:30 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, heineken, sör, tv reklám

Bár errefelé pezsgőt szokás inni az év utolsó éjszakáján, de aki sört szeretne, az se maradjon ki a jóból. Egyre viszont tessék figyelni: "Csak finoman a sörrel!"

Mindenkinek jó szórakozást ma estére, és boldog újévet előre is!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »