Annak ellenére, hogy igencsak problémás a helyzet mostanság az Olimpia körül, és több ország is ilyen-olyan bojkottal fenyegetőzik a kínai kormány "cenzúravágya", illetve a Tibettel való szembenállása miatt, a kínaiak mégis inkább csak az esemény tökéletes, és (mivel kínai, így) monumentális megrendezésével foglalkoznak.
Propagálják is rendesen a pekingi játékokat, természetesen az Adidas-szal karöltve. Készítettek is már közösen néhány hirdetést (plakátokat és reklámfilmeket is), ezek közül pedig a legújabb a Hu Jia kínai műugrót bemutató, "Impossible is Nothing" reklám. Szerintem elképesztően eltalálták a szpottot, sokkal hangulatosabb, mint a "Lehetetlen nem létezik" kampány legtöbb filmje (pl. a Beckham-es, vagy épp a Messi-s).
Szöveg:
Hu Jia vagyok. Az első Olimpiámon ezüstérmes lettem. A következő 3-4 évben állandóan csak ezüstöket nyertem. Néhányan azt gondolták, hogy sosem leszek képes aranyat nyerni, és ez nagyon bosszantó volt. Nem gondoltam, hogy az első hely elérhetetlen lenne. Mindent beleadtam és rendkívül keményen edzettem, ez pedig meghozta nekem a győzelmet. 2008-ban, a szülővárosomban újra próbára akarom tenni magam.
A lehetetlen nem létezik.
Valóban szerepel a mi legendás Aranycsapatunk egy reklámban, mely Hollandiában készült. Igaz, csak épphogy megemlítik őket, és olyan kontextusban, mely számunkra nem túl kedves ('54-es VB döntő), de ennek ellenére meglepő, hisz ilyen sem túl gyakran történik velünk, hogy egy külföldi reklámban megemlítik Magyarországot.
Egyébként netes Adidas videóról van szó, melynek főszereplője a cég atyja, Adi Dassler, aki egy kis üzletben kezdte cipészként.
A tovább mögött a reklám hosszabb, 3 perces verziója.