Gyakran mondják, hogy a foci már csak a pénzről szól. A mai elüzletiesedett sportvilágban ez már nem meglepő. A játékosok, de az edzők és egyéb szakemberek is csillagászati összegeket keresnek, a csapatok úgy adják-veszik a serdülőkorú focistanövendékeket, mintha csak valamiféle árucikkekről lenne szó.
Így nem is csoda, hogy a szurkolók csak másodlagosak, a futballipar melléktermékei, a kötelező feleslegek (na jó, ez túlzás, hiszen jegyvásárlással és a különböző rajongói ereklyék megvásárlásával mégiscsak támogatják kedvenc klubjukat). Ennek ellenére, vagy tán épp ezért vannak nézők, akik ki akarnak törni a szokásos szürkeségből, hogy megmutassák, hogy ők nem csak a nagy, több tízezres tömeg része, hanem igenis egyéniségek. Színes maskarákat öltenek, befestik arcukat vagy akár egész testüket, hangszereket hívnak segítségül, sőt a piromán hajlamúak petárdákkal, görögtüzekkel sokkolják a játékosokat, az igazgatóságot, a stadion gondnokot, meg persze sokszor a mellettük ülőket. És akkor még egy szót sem ejtettem a csupán a balhéért kilátogató huligánokról...többet nem is fogok.
Ehhez a színes tömeghez tartozik, azonban onnan elképesztően kitűnik az a nagyon elit szekció, akiket az angol szakzsargon csak streakerként hív, vagyis a pályára meztelenül beszaladó szurkoló. Ez a fajta magamutogatás már annyira elterjedt, hogy nem is lehet végignézni egy komolyabb labdarúgó eseményt anélkül, hogy látnánk egy-egy ilyen villantást.
És, hogy mi hajtja ezeket az embereket? Nyilván legtöbbször a magamutogatás, valami ellen való tiltakozás, egy adott üzenet közvetítése a tömegeknek. Azonban lehet egész más indíttatása is a pucár rohangálásnak. Erre mutat egy vicces példát a Tabasco legújabb reklámja...
Egy könnyed reklám délutánra, romantikus párral, gabonamezővel, piknikkel és persze Boursin sajttal. És, hogy mi teheti tönkre mindezt...a reklámból ez is kiderül.
Idén a Super Bowl egyik legnagyobb (reklám)durranása egy amatőrök által készített videó volt. A Frito-Lay, a Doritos chips gyártója az utóbbi években ráállt arra a módszerre, hogy nem bíznak meg egy konkrét reklámügynökséget azzal, hogy készítsenek egy jó kis kampányt, hanem versenyt szerveznek, melyre bárki benevezhet, aki kreativitást és hajlandóságot mutat egy Doritos reklám megalkotására. Általában a cég ezt busásan honorálja, és "némi" pénzösszeget adnak a legjobbaknak.
Ebben az évben sem volt ez másképp, és végül a cég két reklámfilmet talált alkalmasnak arra, hogy a focidöntő estéjén promotálják a Doritos-t. Az egyiket (Power of the Crunch) egy félig-meddig profikból álló csapat dobta össze, viszont az igazi figyelmet és elismerést a másik spotnak sikerült kiváltania. Ezt a filmet egy batesville-i testvérpár (Dave és Joe Herbert) találta ki és készítette, jutalmuk pedig 1 millió amerikai dollár és a "legjobb Super Bowl reklám" címe lett (melyet a nézők szavaztak meg nekik).
Azt hiszem ez nem kis teljesítmény volt részükről, és őszinte gratuláció illeti őket. Valamint elgondolkodtató, hogy kellő kreativitással még kevés pénzből is jó reklám készíthető. Jó lenne, ha ezen néhány reklámügynökség (különösen idehaza) is elgondolkodna...
Doritos: Glass Ball (Free Doritos) :
A hét zárásaként még egy új reklám, ezúttal az Egyesült Királyságból. A reklámozott termék egy laktózmentes fehér ital (tejnek inkább nem nevezném), mely a spot szerint teljesen olyan mint a tej... Ja, valószínű!
Egyébként a reklám egész jópofa.
Szöveg:
Lactofree, a tej valódi íze...csak épp laktóz nélkül.
Engem nem igazán győzött meg a Cadbury's tejcsoki új, "Gorilla" című reklámja, a 2007-es Epica díjkiosztón mégis megkapta a legrangosabb elismerést reklámfilm kategóriában.
Nem is az a gondom a spottal, hogy rossz (a megvalósítás tényleg nagyon remek), hanem az hogy teljesen értelmetlen, semmi mondanivalója, és még a reklámozott termékhez sincs semmi köze. Bár azon a véleményen vagyok, hogy a reklám lehet a művészi önkifejezés eszköze (sőt, jó ha az), de nem mehet túl egy bizonyos határon, és nem válhat öncélúvá. Legalábbis nem túl szerencsés, mert zavart okozhat szerencsétlen fogyasztók fejében. Persze erre is lehetne találni kivételeket, de azt hiszem nem túl jellemző.
A cég egyébként pont ezért döntött e kampány mellett...mármint nem azért, hogy összezavarják a tévézőket, hanem hogy szórakoztassanak. Lehet bennem van a hiba, de ez most tényleg nem jött át.
Akit érdekelnek plusz információk a reklámhoz itt találhat némi angol szövegelést. (Szokásos infók a tovább mögött)