2009. febr. 26. 19:16 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, egyéb márkák, elektronika, gerillamarketing, informatika

A reklámok terén nagyra értékelem az eredeti, kreatív, innovatív megoldásokat. Azt hiszem ezek viszik igazán előre a marketing szakmát. Így természetesen nagyon szeretem a jó ambient reklámokat, vagyis a gerillamarketingnek azt az ágát, amikor egy (jellemzően kültéri) "tereptárgyat" úgy használnak fel, hogy az kihasználja a környezet adottságait, és eközben remek hirdetési felületet biztosítson az adott márkának.
És áldom azokat a kreatív (és egyben elborult) elméket, akik az alábbihoz hasonló ambient reklámokat kiötölnek. Mert ez bizony a zsenialitás és az őrültség hajszálvékony határát feszegeti. Pedig valójában milyen egyszerű is az egész.

Adott egy pendrive márka (Moserbaer, melyet én speciel nem ismerek) illetve a kívánalom, hogy ezt a városban, az utakon kéne hirdetni. Erre mit talál ki a reklámszakember? Hát azt, hogy a kamionok trélerének oldalára írják ki nagy betűkkel a márkát, a hátuljára pedig rakjanak egy USB csatlakozóra emlékeztető tárgyat, és kész is a hatalmas méretű, igen látványos pendrive, illetve reklámfelület.

 

Moserbaer - Truck

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 25. 19:10 - írta ReklámFüggő
Címkék: audi, autó, tv reklám

Ha egy autót az egyediségével, az unikumnak számító kinézetével akarnak promotálni, rendre az a sablon kerül elő, hogy az utcán, a hirdetett márkán kívül lehetőleg teljesen egyforma, egyszerű (akár gagyi) kinézetű kocsik legyenek. Ezek közé gördüljön be AZ autó, melyen jól látszódjon a brand logója, és a film szereplői ámuljanak, bámuljanak, hogy az ő autójukkal ellentétben ez a kocsi mennyivel egyedibb, nem a sablongép, mint amilyen mindenki másnak is van.

Az Audi Q5-öt is az egyediségével próbálták meg reklámozni. És ha nem lenne egy kis plusz a reklámjukban, akkor joggal szedhetnénk darabokra. Azonban egy kis ötlettel és remek rendezői érzékkel ebből a már-már szanaszét koptatott reklámsablonból egész hangulatos ("thrilleres") reklámfilmet dobtak össze.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 24. 15:20 - írta ReklámFüggő
Címkék: elektronika, fallon, sony, szórakozás, sztárok, tv reklám

A legújabb Bravia reklám, bár szerintem még mindig nem éri el az első, már-már legendássá vált  labdás filmet, de nagyon hangulatos lett.

Az biztos, hogy megint kitettek magukért, és ismét nagy volumenű spotot próbáltak alkotni. Már az nagy dolog, hogy Venariában (kis város Torino vonzákörzetében) megépítették a világ legnagyobb (hivatalos Guinness rekordnak is elfogadták) zoetrópját (forgó fémhengeren alapuló szerkezet, mely az álló képekből mozgást hoz létre), mellyel az AC Milan brazil focistájáról, Kakaról készítettek animációt. Ezalá betettek egy remek zenét (melyet a Kasabian angol együttes szolgál), és már kész is lett az aktuális Bravia reklámfilm.

 

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 24. 12:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: drog, mother, nonprofit, tv reklám

A nonprofit szektor, és az úgynevezett társadalmi célú hirdetések hálás témát jelentenek a reklámszakembereknek, rendezőknek. Legfőképp azért, mert a reklámetikai kódex jóval megengedőbb ezen reklámokkal, így a készítők élhetnek többek közt az ijesztés, félelemkeltés, sokkolás fegyverével is.

A britek és az írek profi szinten űzik ezt a műfajt, elég csak megnézni néhány balesetmegelőzési reklámfilmjüket (pl.: a Shame, a Just One és a 30 for Reason is elég erős kampányok), azonban a mai, a FRANK "drogsegélyszolgálat" (vagy mi a fene) reklámfilmje bár technikailag jó (és az ötlet sem rossz), de erőteljesen hatásvadász, ráadásul igencsak túlzónak is tűnik.

A cannabist nálunk is próbálják mindenki ellenségének beállítani, pedig aki kicsit is hajlandó utánajárni, anélkül is tisztába kerülhet a dolgokkal, hogy kipróbálná a füvet. Félreértés ne essék, nem akarok a cannabis mellett kampányolni, de az már nevetséges amit időről-időre mondanak, írnak róla a sajtóban. És ez a reklám is ebbe a sorba tartozik, szánalmas indokokat próbálnak felhozni a fű használata ellen. Főleg annak tudatában durva ez, hogy az alkoholnak sokkal több és erősebb negatív hatása van...persze a pia bevétel az államnak, így kissé más besorolás alá esik. De az természetesen már nem jut eszükbe, hogy ügyesen ezt is meg lehetne adóztatni, és már nem lenne akkora ellenség. Persze nem lehet mindenki annyira nyitott és szabadelvű, mint a hollandok.

 

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 23. 14:26 - írta ReklámFüggő
Címkék: autó, plakát, smart

Amilyen kis szerencsétlen, gagyi autó(nak tűnik) a Smart (elnézést a Smart tulajoktól), olyan kreatív, ötletes reklámjai vannak. Szinte mindig rendkívül jól fogják meg, és haszálják fel a kis autó előnyeit. Többek közt, hogy csak kétszemélyes, vagy hogy olyan pici, hogy bárhol elfér.

Sokan tartanak az olyan felépítésű autóktól, mint amilyen a Smart is. Mivel a hosszához képest viszonylag magasnak számít, így eléggé instabil, extrém esetben akár borulékony is lehet. Erre az esetre fejlesztettek ki a Smartok számára valami speckó stabilizáló elektronikát. Ennek reklámozásához pedig Spanyolországban egy egész egyszerű ötlethez nyúltak, ferde óriásplakátokra helyezték el kocsi képét, persze azt már egyenesen, a talajra párhuzamosan. Ez kiváló ötlet, mivel egyrészt jól szemlélteti a hirdetni kívánt tulajdonságot, másrészt maga a ferde plakát látványa is vonzza a tekintetet.

 

Smart - Inclined

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 23. 11:19 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, gerillamarketing, szépségápolás, szolgáltatások

Vajon mi a hasonlóság a pattanások és a buborékos védőfólia közt?
A válasz azt hiszem nyilvánvaló, az ember eredendő vágyat érez arra, hogy kinyomkodja őket. Míg a pattanások esetén a gyorsabb gyógyulás, a rettentő bőrprobléma mielőbbi eltűntetése a hajtóerő, addig a bubis fóliát egyszerűen jó érzés kipukantani.
És, hogy mi köze ennek a fent említett két dolognak a reklámvilághoz?
A válasz erre is egyszerű: dubai reklámszakemberek összehozták a kettőt egy kiváló ambient kampányban.

Igen, ismét egy ambient reklám a bejegyzés tárgya, méghozzá egyenesen a dúsgazdag Dubaiból. A városban ugyanis van egy kerület, melyet teljes egészében az egészségügynek szenteltek. Ez az úgynevezett Dubai Healthcare City, melynek az egyik részlege a mai hirdetőnk, American Academy of Cosmetic Surgery Hospital, vagyis a kozmetikai sebészeti klinika, akik ádáz harcot indítottak a pattanásos bőr ellen.

A hirdetési ötlet pedig kiváló. A plakáton a buborékos fólia mintegy a pattanásos bőrt szimbolizálja, amit az emberek szépen kinyomkodnak, és persze ez nyomot hagy a plakátarcon is. Zseniális!

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 22. 15:20 - írta ReklámFüggő
Címkék: hírek és cikkek

A ma esti Oscar díjátadóhoz kapcsolódó hír, miszerint az ABC, a gála hivatalos TV-s partnere, és legfőbb médiuma, csökkenti a műsor alatti tévészpottok megjelenésének árait. Míg tavaly 1,7 millió USA dollár volt egy fél perces reklámspot, addig idén valahol 1,4 és 1,7 millió közötti summáért adják a hirdetési felületet.

Az árcsökkentés több okból következhetett be. Egyrészt a szakemberek alacsonyabb nézettséget jósolnak, mivel véleményük szerint sok fiatalt nem érdekel az Oscar. Másrészt, egy ennél nyomósabb indok, hogy a gazdasági válság miatt jópár nagy hirdető jelentősen visszafogta a marketingkiadásait, így amellett döntöttek, hogy inkább nem hirdetnek az Oscar közvetítéskor (ezt láthattuk az idei Super Bowl kapcsán is). A korábbi nagy hirdetők közül a General Motors (a tavaly díjkiosztón 105 milliót(!!!) költöttek), a L'Oreal és a Dove teljesen kiszállt, és például az American Expressis csak egy reklámmal indul.

Hát igen, még Amerikában is nehéz az élet...

 

Forrás: BrandRepublic


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 22. 10:27 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, egyéb márkák, gerillamarketing, pénz és bank

A jelenlegi gazdasági válság a pénzügyi piacra igen nagy csapást mért. Idehaza pláne, de a nyugati, jó helyzetben lévő államokban is érezteti a hatását.
Mit is tehet ilyenkor egy bank?
Próbálja meg azt hangsúlyozni, hogy ők bizony nagyon stabilak, náluk mindenki pénze tökéletes biztonságban van.
És mindezt, hogy promózzák?
"Építsünk hirdetőtáblát téglából" mondhatta a belga Duval Guillaume ügynökség kratívja.

És valóban látványos lett ez az ambientreklám. Más kérdés, hogy mi lesz, ha valamelyik ügyfél mégis rosszul jön ki a helyzetből, a kamatlábak mégsem maradnak olyan stabilak... Nálunk biztos kidöntenék a téglaoszlopokat, és ehhez talán nem is kellene egy felbőszült ügyfél.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 21. 15:25 - írta ReklámFüggő
Címkék: hírek és cikkek

Eddig nem volt még példa rá, hogy híreket vagy cikkeket kitegyek a blogomra, de ezentúl, ha találok valami, a reklámokat, a reklámszakmát érintő érdekes írást, akkor közzé teszem, hátha mást is érdekel.

Tegnapelőtt olvastam egy jó kis cikket a sztárok és márkák kapcsolatáról, az Origo aloldalán, a Komment.hu-n, Katona Éva tollából.

Íme a cikk:
 A reklámarc visszaüt - Öt alapeset, amikor a sztárok rosszat tesznek a brandnek


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 21. 12:08 - írta ReklámFüggő
Címkék: alkohol, bartle bogle hegarty, johnnie walker, tv reklám

Minden ember életében adódnak alkalmak, amikor komoly döntéseket kell meghoznia, kvázi egy útkereszteződéshez érkezett, és ki kell választania melyik úton menjen tovább. Döntések, hogy melyik iskolában tanuljon tovább, milyen szakmát válasszon, melyik állást fogadja el, a párválasztás, és megannyi komoly, sokszor az egész életet érintő kérdések. Persze a döntéseink végkimenetelét sosem tudjuk biztosan, így a választás előtt érveket kell felhoznunk az egyes utak mellett és ellen, pro és kontra. Egy-egy döntésnek ugyan mindig vannak félelmei, de talán épp ettől válik igazán érdekessé, izgalmassá az élet.

Ez fogalmazódik meg a legújabb Johnnie Walker tévészpotban, és szerencsénkre ezúttal is a szokásos Johnnie Walker reklámok színvonalát kapjuk. Mert a JW reklámok jók, méghozzá nagyon is. Legfőképp szövegben erősek, elég ha a blogon is posztolt androidos Johnnie reklámra gondolunk. Ez most sincs másképp, a szöveg most is elvinné a hátán az egész reklámfilmet, de az Academy cég és Walter Stern rendezőúr tett arról, hogy a megvalósítás is vérprofi legyen.

 

Johnnie Walker: Crossroads (Keresztutak) :

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 20. 14:15 - írta ReklámFüggő
Címkék: film és mozi, média, reklámborzalom, sajtóhirdetés, szórakozás

Gyorsan leszögezném, hogy a mai reklámok nem tetszenek. Pedig bírom a bevállalós dolgokat, vagy a különös, abszurd, netán morbid humorral operáló hirdetéseket. Viszont ahhoz jónak kell lennie, az alábbi printek viszont nem azok, egyáltalán nem.

Az Alien Vs. Predator film tévés vetítéséről (az új-zélandi Sky csatorna tűzte programjára) készítették a derék szakemberek ezeket a sajtóhirdetéseket, de egyszerűen nem tudom kitalálni, hogy mi lehetett a vezérlő erő, amely arra motiválta őket, hogy ilyen ötletekkel álljanak elő. Ráadásul maga a megvalósítás sem vágott padlóhoz.

Igaz, ha belegondolok, hogy a film sem igazán tetszett, talán jobb is, hogy ilyen kampány készült hozzá...egy erős promócióval csak átvernék a gyanútlan, mit sem sejtő népet.

 

Alien Vs. Predator - Pool Alien Vs. Predator - Chess
Alien Vs. Predator - Swingball

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 19. 14:45 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, áruház, gerillamarketing, szolgáltatások

Ismét egy nagyon jó ambient reklám, ezúttal Brazíliából. Így lehet látványosan, hatékonyan és minden bizonnyal viszonylag alacsony költséggel reklámozni egy Shiatsu masszázs szolgáltatást.

 

Revita Beauty Center - Woman

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 19. 11:20 - írta ReklámFüggő
Címkék: egyéb márkák, gerillamarketing, nonprofit, szépségápolás

Nálunk is ismert a Colgate évente sorra kerülő eseménye, a "Szájápolás Hónap". Ilyenkor különösen nagy hangsúlyt kapnak a fogászati szűrővizsgálatok, és akik ilyenkor mennek el a programhoz csatlakozott fogorvosokhoz, extra tájékoztatást és szórólapot kapnak a helyes fogápolásról, vlamaint időnként termékmintákat is osztogatnak.

Világmárka lévén, a Colgate rengeteg országban megszervezi ezt az eseményt. Thaiföldön kicsit változtattak a koncepción, és az eddigiekkel ellentétben nem fogkeféket, hanem nyalókákat és jégkrémet osztogattak az arrajáróknak. A látszólagos paradoxon egy jól kitalált marketing akciót takar, ugyanis az édességek pálcikája nem a hagyományos, jól megszokott formájú fadarabka volt, hanem mindegyik egy-egy fogkefét formázott, egy Colgate logóval, illetve egy üzenettel, hogy "Don't forget!", vagyis "Ne feledd!". Kiváló ötlet, amivel bizonyára a gyerekeket is jobban meg tudták fogni.

 

Colgate - Oral Health Month

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 18. 14:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: ambient reklám, egyéb márkák, gerillamarketing, informatika, szoftver

A számítógépes szoftvereket, illetve az online dolgokat jellemzően ritkábban reklámozzák offline környezetben. Persze egy releváns sajtótermékben gaykoriak az efféle hirdetések, azonban az óriásplakátok valamint az egyéb kültéri megoldások száma elhanyagolható.

Erre cáfolt rá a német Grabarz und Partner reklámügynökség a WinZip tömörítő program promotálásakor. Egy ötletes megoldással próbálták azt hangsúlyozni, hogy a WinZip mindent, és tényleg mindent összetömörít. Az ambient kampány lényege az volt, hogy egy társasház elektromos elosztódobozára rátettek a házról egy kicsinyített képet, vagyis összetömörítették még a házat is.

Remek gerilla megoldás, ráadásul minimális költségből (ami bár a gerillamarketing egyik alapelve kéne, hogy legyen, de mostanság már e téren is kissé elrugaszkodtak a cégek). Hogy mennyire hatásos egy efféle offline reklám egy szoftvernek az bár kérdéses, de ha kellően alacsony a költsége a kampánynak, akkor csak jól jöhet ki a cég ebből.

 

WinZip - Compressed

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 18. 9:00 - írta ReklámFüggő
Címkék: egyéb márkák, média, sajtóhirdetés, vicces reklámok

Egy sajtóhirdetés (bár mondhatnám, hogy bármelyik képhirdetés) lényege, hogy egy pillanat alatt felkeltse a figyelmet, mert legtöbbször sok idő ugyebár nem jut egy reklámkép végignézésére. Így nem árt, ha a kép valami olyan elemet használ, ami segíti egyből megnöveli a figyelmet. Tulajdonképp erre épül egy klasszikus marketing/reklámozási modell, az AIDA, ami a befogadó szemszögéből követi végig az eseményeket, melyet persze a reklámozónak sem árt szem előtt tartani. Tehát első lépés a figyelem (Attention), utána kell felkelteni az érdeklődést (Interest), majd megnő a vágy (Desire) az emberben, hogy cselekdjen (Action) és ezzel (a legtöbb esetben) fogyasztóvá váljon, vagyis vásároljon. Tehát egy sajtóreklámnak először is ki kell csikarni némi figyelmet az olvasóból, hogy ezután továbbléphessen az AIDA modell szerint (persze jópár másik modell is van...).

A mai reklámon tökéletesen látszik, hogy az AIDA modell alapján épül fel, és jól is csinálja. Egy Rorschach-teszt szerű kép helyezkedik el a középpontban, ami egy olyan alakot formáz, mintha egy terpesztő nő lenne. Persze ez is a lényeg, és minden bizonnyal az emberek többsége ezt is látja benne, nem a békát (pedig az is evidensnek tűnik). Merthogy a reklám szerint ilyenek vagyunk mi férfiak... és ebben lehet valami.

 

FHM - Rorschach

 A reklám szövege:

A megkérdezett férfiak 98%-a nem ismerte fel a békát. Ilyenek a férfiak. FHM

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 16. 12:40 - írta ReklámFüggő
Címkék: egyéb márkák, elektronika, sajtóhirdetés, vicces reklámok

A héten reklámújdonságok kerülnek terítékre, ezek közül pedig az első egy remekbe szabott sajtóhirdetés Venezuelából.

A caracasi reklámügynökség kiválóan használta fel a 2 oldalt a hirdetéséhez. Az első oldalon semmi nem derül ki a márkáról. Tipikus figyelemfelkeltő képpel indít, ami (jó esetben) az olvasót arra sarkalja, hogy gondolkozzon, próbáljon meg utána járni, hogy miért is van ott az újságban ez a kép Buddháról. A választ a következő oldalon (a hirdetés első felének hátoldalán) kapja meg az érdeklődő, és klasszikus "aha-élménnyel" konstatálhatja, hogy mi is a hirdetett termék és márka.

 

Mag-Lite - Buddha

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 15. 10:25 - írta ReklámFüggő
Címkék: média, super bowl 2009, szórakozás, sztárok, tv reklám

A hétköznapi hősök után jöjjenek az igazi, emberfeletti képességekkel rendelkezők...
A hét utolsó Super Bowl-os reklámaként a nálunk is ismert (bár csökkenő népszerűségű) Hősök című sorozat tévészpotját választottam.

Az alkalom miatt nem egy eygszerű előzetest vágtak össze a következő részből, hanem amerikai focisra vették a figurát, és végül egy egész jó kis reklám alakult ki a dologból:

 

 

Végezetül az összes 2009-es Super Bowl reklám az alábbi linkeken:

Fanhouse
AdMeter


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 14. 10:30 - írta ReklámFüggő
Címkék: autó, ddb, egyéb márkák, internet, super bowl 2009, szolgáltatás, tv reklám

Legyen szó filmről, sorozatról, vagy épp a való életről, szeretjük az olyan embereket akik valamilyen szempontból felettünk állnak, olyan képességgel, tudással rendelkeznek, amivel túlmutatnak rajtunk. Felnézünk a hétköznapok hőseire, legyenek azok bátor tűzoltók, egy már-már emberfeletti képességekkel rendelkező sportoló, vagy egy életeket mentő, kiváló orvos. Tulajdonképp ezért is szeretik oly sokan a doktoros, kórházas tévésorozatokat.

A mai reklámunk főszereplője, David Abernathy is közéjük tartozik. Egy magabiztos fiatalemberről van szó, aki a lángokban álló iskolából kimenti az osztály kisállatait, aki szívműtétet hajt végre egy golyóstoll segítségével, szóval a hétköznapok egyik igazi hőse ő. Azonban magabiztossága, rendkívüli döntéshozó képessége nem minden esetben segíti, van amikor még ő is meginog...

Persze a reklámbeli David Abernathy nem létezik, csak egy fiktív karakter, akit a DDB reklámügynökség remek szakemberei alkottak meg, hogy a Cars.com online autókereskedését promótálja, egy roppant kedves, szívhezszóló reklámban. (Sőt, még egy facebookos adatlapot is készítettek róla...)

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 13. 13:45 - írta ReklámFüggő
Címkék: autó, egyéb márkák, super bowl 2009, tv reklám, vicces reklámok

A világ egyik vezető autógumi márkája, a japán Bridgstone sem bízta a véletlenre, és 2 reklámmal jelentek meg a Super Bowl-on. Ezek közül az első egy (szerintem) kevésbé vicces spot, így ezzel különösebben most nem is foglalkoznék, viszont a másik egy nagyon eltalált videó lett.

Az alapkoncepció, hogy a Bridgestone gumik annyira tapadnak, hogy még az űrben (a Holdon?) is lehet velük száguldozni. Így kapunk egy kész tereprally bemutatót, miközben a ritmust egy igazi hip-hop klasszikus (House of Pain: Jump Around) adja. És, hogy mennyire kelendő gumi a Bridgestone, erre is választ kapunk a reklám végén, egy jópofa csattanóval.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 12. 14:30 - írta ReklámFüggő
Címkék: kóla, pepsi, super bowl 2009, tbwa, tv reklám, üdítő, vicces reklámok

Vitatható tény, de általában véve igaz, hogy a férfiak nem célcsoportjai a diétás kóláknak. Valószínűleg ez a kólagyártó cégeket is rendesen frusztrálhatja, és minden bizonnyal folyamatosan ötletelnek, hogy is kéne megragadni a hímnemű fogyasztókat.

A Coca-Cola néhány éve (2005-ben ha minden igaz, bár nálunk csak tavaly terjedt el igazán) dobta piacra Zero névre hallgató termékét, mely már megjelenésében is férfiasabb volt, mint a hagyományos Coca-Coca Light (gondoljunk csak a markáns fekete címkére, csomagolásra), és reklámjai is vadabbak voltak (az életre keltett nyelvek, illetve hasonló gusztustalan dolgok). Nyílvánvaló, hogy az új termékkel újabb, eddig lefedetlen célcsoportokat próbáltak megnyerni.

A Pepsi Max a Zero-hoz hasonlóan szintén a "vagány light kóla" státuszt próbálta betölteni, de megelőzte a konkurenciát bő tíz évvel (1993-ban jelent meg). Ennek ellenére sosem volt képes igazán teret (és persze fogyasztókat) nyernie, legalábbis biztos kevésbé, mint amire a PepsiCo-nál számítottak. Az új reklámjukban egyértelműen meghatározzák, hogy kik jelentik a Max célpiacát, és mindezt hihetően, és egész viccesen adják elő.
Nem mondom, hogy én ettől most Pepsi Max fogyasztó leszek, eszem ágában sincs az lenni, de ez most egy igazán jóra sikerült kampánynak tűnik, és ha szerencsérjük lesz, talán még sikerrel is járnak a piacszerzésben.

 

Elolvasom »


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »