Van amikor egy jó ötlet és a kiváló megvalósítás egy reklámon belül összetalálkozik. Nem túl gyakran, de néha-néha előfordul. Mint például most is, a Nike egy új reklámjában.
Most vasárnap, augusztus 31-én lesz a Nike össznépi, 10 km-es, futós jamboreeja, mely a "The Human Race 10K" névre hallgat, és kvázi az egész bolygóra kiterjed (24 nagyvárosban lehet majd részt venni a közös futásban).
A nagy esemény Buenos Aires-re is kiterjed, és nyilván úgy gondolták az argentin Nike-sok, hogy kicsit ösztönzik a helyieket, hogy minél többen vegyenek részt a "sportnapon". Ehhez készítettek is egy tévéreklámot, melyhez a BBDO adta az ötletet, a Gazz produkciós cég pedig megkreálta a szpotot.
Ebben eddig semmi különös nincs, de a végeredményt megnézve, mégis valami különöset alkottak az argentin marketingesek. A reklámban post-it lapokból kirakott figurákkal csináltak "stop motion" videót, melynek lényege, hogy képkockánként egész apró változtatásokat gyorsan vetítik le, így jön létre a mozgás. Ez tulajdonképp a mozgókép-készítés ősatyja, tehát nem új dologról van szó, a mégis üdítő egy-egy ilyen ötlet a sok szemét közt.
És hogy mi van a reklámban? Természetesen az argentin post-it figura győz...de azt hiszem ezt felesleges felróni a Nike-nak, elvégre is motiválni szeretnék a gauchokat.
A tegnapi BMW után ma egy Nissan reklám következik, mely grafikájában olyan, hogy akár Victor Vasarely is készíthette volna. Ez esetben a hirdetésben pont a mozgalmasság, a "motívumgazdagság", tulajdonképp a túlzsúfoltság ragadja meg az ember szemét. Jól érzékelteti a kampány szlogenjét, ("Escape the pattern") ami kb magyarul annyit tesz, mint "Törj ki a sablonból".
A Nissan teljes termékpalettájához készültek ilyen printek (az összes igen hasonló, majdhogynem teljesen egyformák), illetve másfajta reklámeszközre is kiterjedt a kampány...a TV spot (ami semmi különösebb extrát nem vonultat fel) a tovább mögött található.
A tegnapi sajtóhirdetés-kampány után ismét egy reklám a Dél-afrikai köztársaságból, ám ezúttal egy BMW-s TV szpot az alany.
A BMW új "Efficient Dynamics" technológiának kampányához tartozik a reklámfilm. A technológia lényege, hogy kisebb fogyasztással nagyobb teljesítményt érjenek el, méghozzá alacsonyabb széndioxid kibocsátással.
A reklámban egy palack nélkül merülő búvárral próbálják demonstrálni a technológia lényegét, és ehhez egy akcentussal beszélő narrátor segédkezik.
Vége az olimpiának, mely ugyan a vártnál talán gyengébben sikerült számunkra, mégis voltak nagyon szép momentumai, és azt hiszem minden magyar sportolót megillet a dícséret, hogy képességének, tudásának legjavával próbálta képviselni hazánkat. Szóval az esemény tegnap befejeződött, így én is témát váltok, és a héten a legújabb reklámokból szemezgetek.
Szeretem azokat a print reklámokat, melyek egyszerűen ragadják meg az reklámozott termék egy egyedi jellemzőjét. Felesleges hosszú szövegeket írni, az emberek többsége úgysem olvassa el. Felesleges az emberek szájába rágni az információkat, legtöbben úgyis első pillanatra eldöntik, hogy érdekli -e őket a reklámozott termék vagy sem. Ha kellően blickfangosra sikerül a kép, az emberek úgyis megnézik azt alaposabban (különösen olyan reklámeszköz esetében, mint az újságok, magazinok, ahol idő is van erre).
Kitűnő példa erre a McIlhenny-s Tabasco szósznak a dél-afrikai reklámkampánya. Megragadták a termék fő vonzerejét, vagyis a csípősséget, és ehhez kreáltak fotókat. Az ötlet az volt, hogy a szósz erejétől gyakorlatilag szétrobbanó kajákról készítettek képeket. Ha minden igaz valóban fotókról van szó, melyek extra-rövid záridővel készültek. Persze meglehet, hogy mindössze egy ügyes grafikus Photoshoppan rakta össze a képeket. A lényeg, hogy a kampány ötletes. Különösen jó, hogy a képekhez semmi szöveget nem fűztek hozzá, csupán a termék cimkéjét helyezték el rajtuk, az olvasókra bízva a reklám megértését, teljessé válását.

Manapság az élsport legalább annyira szól a doppingról, mint magáról a sportról. Egyrészt széleskörben elterjedt az elképzelés, hogy a profi sportolók egytől-egyik doppingolnak (többek közt elhíresült az egykori mexikói doppingügynökkel nemrég készült interjú, ahol szintén erről volt szó), másrészt a WADA-val az élen folyamatosan megy a harc a dopping ellen, legtöbbször kisebb, mint nagyobb sikerrel.
Tény, hogy komoly szerepet játszik a dopping a mai sportban, és sorban derül ki egykori hatalmasságokról (pl.: Michael Johnson, Marion Jones, Ian Thorpe) hogy az eredményeiket doppinggal szerezték.
Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága úgy döntött, hogy legújabb doppingellenes kampányukban megbélyegzi őket, méghozzá nem is akárhogy, egy hatágú, csillagszerű jellel. Ugyan ez a jel sem színben, sem formában nem hasonlít a náci Németország által a zsidókon használt "bélyegre", mégis azt juttathatja az ember eszébe.
A kampányhoz készült TV spot egész jól sikerült, hangulatos, és végig fenntartja az érdeklődést, hogy miről is szól a reklám, ami ugyebár csak a szpot zárásakor derül ki.
További érdekességek a kampány hivatalos oldalán.
Egy reklám a olimpiai részvételért való harcról, mely végül feleslegesnek bizonyul, mivel egy teli bankkártyával bárhova eljuthatunk és kellő mennyiségű pénzért bármit megkaphatunk.
Tehát még tanulsággal is szolgál a reklám, illetve celeb is van benne. Nem is akárki, hanem Kína egyik legjobb "export-celebje": Jackie Chan
Nem, még véletlenül sem váltok profilt, és leszek egy "DIY" ("Do it yourself", vagyis "Csináld magad") blog. Mindössze egy újabb olimpiai Coca-Cola reklámot posztolnék, melyben minimál módon animált (de roppant pofás) madárkák próbálják lekoppintani a pekingi olimpia fő helyszíneként szolgáló "Madárfészek" stadiont. Kóla reklámról lévén szó, a makett arénát stílusosan szívószálakból építik fel.
Ötletes kis reklám ez, és nagyon eltalálták a hangulatát. Talán a legjobb reklám ami az idei "ötkarikás játékokhoz" ezidáig készült.
A sportolók a mi hőseink. Csodáljuk őket, mert olyan dolgokra képesek, amikre mi "egyszerű halandók" nem. Olyan eredményeket érnek el, amiket mi felfogni alig bírunk, nemhogy túlszárnyalni. Szurkolunk értük, belehajszoljuk őket a győzelembe, és ezáltal az ő sikerüket magunkénak érezzük.
Erre épít az olimpia egyik hivatalos reklámja is, mely több neves sportolót szuperhősként mutat be. Többek közt a pekingi olimpia egyik legnagyobb sztárját, a hazai színekben kosárlabdázó Yao Minget; a szintén kínai, olimpiai bajnok akadályfutót, Liu Xiangot; a svájci teniszcsillagot, Roger Federert; a francia olimpia bajnok úszúnőt, Laure Manaudout; az orosz olimpiai bajnok rúdugrót, Yelena Isinbayevat; a két etióp olimpiai bajnok hosszútávfutót, Kenenisa Bekelet és Haile Gebrselassiet, az olasz tornászlányt, Vanessa Ferrarit; valamint Carolina Kluftot, az olimpiai bajnok svéd atlétát is láthatjuk a reklámban.
A McDonald's-hoz hasonlóan a Coca-Cola is előszeretettel szponzorál sporteseményeket, és ezalól természetesen az olimpia sem kivétel.
Az új, olimpia reklámban a kosárlabdára helyeződik a hangsúly, ahol is a kínai Jao Ming és az amerikai Lebron James animált formában készül a nagy pekingi csatára. A két nemzeti hős felvonultatja országának mindenféle nevezetességét a győzelemhez, de végül az olimpia szellemében, a Coca-Cola egységbe (melyre a reklám címe - Unity - is utal) hozza őket.
Kis adalék a reklámhoz, hogy tegnap lejátszódott a valóságban is kettejük (illetve a két nemzet kosárcsapatainak) meccse, ahol Lebron-ék könnyedén nőttek a kínai csapat fölé, és győztek 101-70-re.
A mai reklám nem a sport szépségét, az olimpia rendkívüli eszményét, vagy épp Kínát/Pekinget dicsőíti. Ugyan az olimpia témára épít, de nem túl szokványos módon, hisz az Amnesty International-nek már kezdettől eléggé szúrja a szemét az a tény, hogy az idei olimpiát épp az emberi jogokat sokszor semmibe vevő Kína rendezi. Egy ideje már kampányolnak is ez ellen, különböző reklámeszközök segítségével próbálják rávenni az embereket, hogy bojkottálják a rendezvény megtekintését.

Az Adidas legújabb, "Pekingi pillanatok" nevű olimpiai print kampánya néhány sportág jeles képviselőjét ábrázolja egy-egy mozdulat közben. A képek hangzatos szövegeket is kaptak, melyek mindegyik azt hivatott kiemelni, hogy a sportolók sosincsenek magukra utalva, mindig egy egész ország áll mögöttük. Erre erősít rá a hirdetés képileg is, a sportolók mozdulatait több homályosan ábrázolt test is követi.
A kampányban szereplő sportolók (a képek szerinti) sorrendben: Chu Mu-Yen és Yang Shuchun (mindketten kínai taekwondo-sok), Jang Mi Ran (dél-koreai súlyemelő), Jelena Isinbajeva (orosz rúdugró), Jeremy Wariner (amerikai futó) és Tyson Guy (amerikai sprinter).

"Senki sem kel fel, amikor egy egész ország rúg."
Az alábbi McDonald's reklám fél perces változata nálunk is látható már jóideje a különböző tévécsatornákon, azonban még az a "Kung fu panda" című filmhez kapcsolódó Happy Meal-es akcióról szólt, külföldön a reklám az olimpiát hirdeti, illetve a "Meki" olimpiai szponzorálását.
Érdekes, hogy a reklám nem egy kínai, vagy Kínában is székelő ügynökségnek köszönhető, hanem a chicagoi Leo Burnett-nek.
A 8. évben, a 8. hónapban, a 8. napon...
Igen, ez a pekingi olimpia megnyitójának dátuma (2008.08.08)...még szerencse, hogy nem eshetett 2006. június 6-ára, mert akkor a keresztény egyházak biztos fellázadtak volna a "sátánista" olimpia ellen.
Az idei olimpia már a nyakunkon van, így időszerű, hogy a játékok megnyitójának hetében én is ennek szenteljem a blogom. Szóval a héten friss reklámok jönnek, az olimpia jegyében.
Kezdetnek pedig konkrétan az eseményt promotáló rövid TV spot.
Egy könnyed kis reklám maradt a hét lezárásaként, méghozzá egy TV spot 2005-ből.
A reklám, mellyel a Nike Free "hernyótalp-szerű" futócipőket promotálták egészen kellemes hangulató (főleg a Vangelis által komponált, de leginkább Richard Clayderman által híressé vált dal miatt), mégis abszurd ahogy a tengerparton fel-feltűnnek a nagyvárosi utcák jellegzetes elemei.
A reklám voltaképp egy filmre épít, méghozzá az 1981-es Tűzszekerek (Chariots of Fire) című alkotásra. A film 2 angol futóról szól, akik az 1924-es párizsi olimpiai aranyéremért küzdenek, legfőképp egymás ellen. A reklám nem más, mint a film nyitó-, illetve zárójelenetének a másolata, mind a látványvilágot, mind a zenét illetően.
Maradjunk még egy picit Jordannél, mivel van egy reklám ami mindenképp kötelező az Air Jordan-es Nike reklámok közül. Ez pedig nem más, mint a Jordan XXI cipőt népszerűsítő, "Let your game speak" (vagyis "Hagyd, hogy a játékod beszéljen") névre hallgató szpot, ahol Jordan leghíresebb mozdulatait utánozzák le, javarészt gyerekek.
A tegnapi Tiger Woods-os mozdulatsor után egy újabb zseniális megoldás, ami hihetetlen profizmusról tesz tanubizonyságot. A sportág és a főszereplő is más, egész pontosan a kosárlabdáról, és annak egyik legnagyobb alakjáról, akinek a neve összefort mind az NBA-vel, mind a Nike-val, vagyis Michael Jordanről van szó.
A mozdulat, ha minden igaz egy rendes Red Bulls-Lakers meccsen történt, tehát nem csak a felvétel kedvéért, hanem élesben művelte ezt Jordan. Nem hiába tartják a történelem egyik (ha nem A) legjobb kosárlabdázójának.