Múlt héten (mikor a magyar reklámokkal foglalkoztam) már többször emlegettem pozitív példaként a britteket és íreket. Eljött az idő, hogy az ő közlekedés-biztonsági filmjeiket vegyük gorcső alá.
Köztudott hogy a szigeteken nem vetik meg az alkoholt, sőt az ott élő népek gyakran felöntenek a garatra. Ennek ellenére autóikat is bátran használják, így nem csoda, hogy rendkívül sok közúti baleset van arrafelé az alkoholnak "köszönhetően". Hogy visszaszorítsák az efféle, súlyos kimenetelű baleseteket, erőteljes, sokkoló filmekkel próbálják felhívni az emberek figyelmét a lehetséges következményekre.
A "zöld szigeten" a két állam (az Ír Köztársaság és Észak-Írország) összefogásban próbál harcolni a jó ügy érdekében. Így az észak-ír Department of the Environment (DOE) és a dublini National Safety Council (NSC) közösen készítettnek reklámfilmeket. A 2000-től 2005-ig futó "Shame" kampány is a két csoport összehangolt munkájának eredménye.
A többszörösen díjnyertes kampány hatásosnak is bizonyult. Minden bizonnyal ennek a filmnek is köszönhető, hogy 2000-ről 2001-re több mint 10%-kal csökkent a halálos kimenetelű, ittas vezetésből eredő balesetek száma.
Figyelem! A reklámot gyengébb idegzetűeknek NEM ajánlom!
Szöveg:
Sose vezess miután ittál. Együtt tudnál élni ezzel a szégyennel?
Némi infó:
Reklámügynökség: Lyle Bailie International Limited
Executive Creative Directors: David Lyle, Julie Anne Bailie
Creative Directors: David Lyle, Julie Anne Bailie
Art Director: Julie Anne Bailie
Szövegírók: Julie Anne Bailie, David Lyle
Director: Syd Macartney
Media Director: Robert Lyle
Advertising Managers: Wesley Shannon, Jim Rankin

Hát nem tudom, hogy a reklámok miatt csökkent e a balesetek száma vagy annak, hogy egyre jobban bírjuk a piát.

Értelmes ember nem vezet, mikor iszik. Aki pedig igen, az a reklámok miatt gondolja meg magát.
Mintha a Gyurcsányt látnám. Így vezet, csak népek ezreit gázolja el! Rátámadt a saját nemzetére!
Elnézést, de egy elmebeteg ellopta a nevem. Megnyilvánulásai felismerhetőek az egyszerűségükről.
Ezen a néven - Paranoid Android2 - a valódi kommentelő, tehát én, onnan ismerhető fel, hogy fideszes alapállású, zsidózó, cigánygyalázó megjegyzések olvashatóak.
Most miért kell ezt?:( varhegyi.myminicity.com/sec">varhegyi.myminicity.com/sec
www.youtube.com/watch?v=9AdUNHkQRVA">www.youtube.com/watch?v=9AdUNHkQRVA

Erről ez jutott eszembe.

Most végre nálunk is látni ittas vezetés elleni "reklámokat", és végre nem az eddig szokásos idióta gyurmafigurás baromság, hanem olyan, ami lehet megmarad egy-két emberben.

A részegeskedés szerintem ősi cigány szokás, lassan ugyis többen vannak...
Megkérnék mindenkit, hogy a politikai véleményét vagy tartsa magában, vagy egy arra szolgáló fórumon nyilatkoztassa ki.

A további ilyen kommenteket, irányultságuktól függetlenül törlöm.

Köszönöm a szíves figyelmet!
Baromi jó. Eszembe jut régen mennyit vezettem részegen, szerencsére nagyobb baj nélkül. Mondjuk nem tudom, hogy abban az időben hatott volna-e így rám egy ilyen reklám.
a reklám feltétlenül fontos, és nagyon jó.

viszont érdekes tudni, h Nagy-Britanniában nem csak az autóknak van jobboldalon a kormányuk, hanem az embereknek is a hátukon a szívük.
Az attól függ, milyen nemezetiségű volt a gyerek...
"Figyelem! A reklámot gyengébb idegzetűeknek NEM ajánlom!"

miez a marhaság? ennek a reklámnak pont az a lényege hogy sokkolja az embereket mivel máshogy nem lehet meggyőzni a sok hülye tudatlan... embert.

lehetne ilyeneket biztonsági övvel is. nem mint amcsiba régen éneklő gyerekekkel hanem szétszakadt koponyákkal és hasonlókkal talán felfognák az emberek.
sokkoljon csak mindnekit, aki valaha is vezetett csak egy kicsit is spiccesen...

hátha eszébe jut: az ott az ő gyereke is lehetne
mellesleg aki ezt nem bírja végignézni az autóba ne üljön már.
ezek a reklamok jo 3-4 eve mennek az UK-ban. tobb is van belole, egyik sokkolobb, mint a masik. es igen, sokkolo, de jopar hulyenek ez kell, hogy a fejehez kapjon. sajnos neha meg ez se eleg.
kirázott a hideg a film láttán.
Az sem rossz amikor a hülyegyerek hátul nem köti be magát, s karambolban kinyírja a "repkedésével" a csaját meg két 2 haverját, akik persze be voltak kötve, de az 1 hülye miatt beadták a kapukulcsot...
www.indavideo.hu/video/Mindig_kapcsold_be_az_ovet">www.indavideo.hu/video/Mindig_kapcsold_be_az_ovet

Imhol vagyon...
Ezek igazán jó videók, meg is néztem mind ami fenn van!
sokkolás nélkül sokkal hatátosabb:

napielet.hu/napi/rovat/reklama/1962/hidegben_osszemegy">napielet.hu/napi/rovat/reklama/1962/hidegben_osszemegy
ez szerintem is nagyon durva film, reklámnak meg aztán abszolút nem nevezhető

inkább figyelemfelhívásnak
Ezt csak egyszer lehet megnézni. Gondold el, hogy otthon ülsz, vacsi, pizsi, a pokolba kívánod a sok idióta reklámot, mikor jön már az esti film, erre ezt b@sszák bele az arcodba. Az biztos, hogy másodszorra, az első képkockánál elkapcsolnék. Biztos gyengeidegzetű vagyok, de nagyon megütött ez a spot.
Másfél év alatt Írországban mi is megtanultuk, hogy reklámblokkról mindig el kell kapcsolni, azonnal, bárhova. És nem a mosóporok miatt :((

GÁZ.
LiberAll:

A film amit belinkeltél szintén tervbe volt véve. Mivel az is a DOE hirdetése, úgy gondoltam ma este rakom ki, egy másik filmmel együtt. Ennek ellenére köszi!

GYUSZI BACSI:

Ezeket is reklámnak hívják. Egész pontosan "társadalmi célú reklám" a hivatalos nevük. Persze egészen mások, mint a hagyományos, kereskedelmi célú reklámok.
Cro.Norb :

No problem, örülök nekei, hogy te is ismered, s hogy minnél többen ismerik meg és gondolkoznak el ...
Melegedj velem! Hatalmas orgiák az oldalamon!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Minden veszélyes, de a kommunisták a leg veszélyesebbek.